Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vidám emlék május elsejéről
2020. május 01. írta: Merza Gábor

Vidám emlék május elsejéről

avagy a felvonulók kérték

merza.jpg

1978-ban a Mikroszkóp Színpadnál dolgoztam. Május elsején a munkatársaknak – élükön a rettenthetetlen Komlós elvtárssal – kötelező volt felvonulniuk. Persze Hofi Géza felmentést kapott, de ezt mindenki természetesnek tartotta.

Komlós elvtárs ment legelöl, és vezette a színészekből, valamint színházi dolgozókból álló szedett-vedettnek tűnő társaságot. A munkásmozgalom vérvörös zászlaját főnöki utasításnak megfelelően, felváltva kellett vinni. Mikor a dísztribün elé értünk, ahol pártunk és nemzetünk nagyjai integettek, középen jól kivehetően maga Kádár elvtárs, Komlós elvtárs elragadta a soros zászlót cipelőtől a lobogót, jó forradalmárhoz híven magasba emelte és jól meglengette, hogy maga Kádár elvtárs is lássa, hogy van még elvtárs a vártán, aki magasba emeli a kommunizmus lobogó szimbólumát.

A nagy zászlólengetéskor nagyon megijedtünk, mert Komlós elvtárs nem volt valami jó egészségi állapotban a folyamatos munka és szeszelés miatt. Féltünk, hogy elejti a munkások szent ereklyéjét, és mivel én voltam a legfiatalabb a társulatban, engem löktek előre, hogy vegyem el a főnöktől a zászlót. Amint a közelébe értem szóltam neki, hogy segítek vinni a lobogót. Nem válaszolt, mert nem tudott a kimerültségtől, csak rám nézett azzal a gyilkos tekintetével, amivel az ÁVH börtönében halálra ijeszthette a megkínzottakat. Rögtön értettem, hogy nem adja. Kisvártatva azonban odaintett magához, és mint egy stafétát a kezembe nyomta a vörös zászlót. Sok kolléga irigykedett ebben pillanatban, hogy nekem adta tovább személyesen.

merzag.jpgDe ebben nem volt semmi célzatosság, csak én álltam segítőkészen legközelebb hozzá. Én viszont elég cikinek is éreztem vörös zászlót cipelni, így addig térültem, fordultam míg valahogy eltört a zászló rúdja.

Próbáltam úgy vinni, hogy ne lássa a főnök, de Komlós elvtárs sasszemét semmi sem kerülte el, és fenyegetően rámszólt, hogy azonnal csavarjam össze a zászlót, és a felvonulás végén adjam le a zászló-begyűjtőhelyen.

Nem sokkal később az elmaradhatatlan sör-virsli fogyasztás közben, amit  az újságíró szövetség Népköztársaság úti palotájában fogyasztottunk el, odaintett magához, és rákérdezett, hogy is volt az a vöröszászlórúd törés.

– Nem tudom főnök, véletlen lehetett, ártatlan vagyok – védekeztem.

– Na jó! – mondta nagy kegyesen – Ez többé ne forduljon elő! De most már elég volt az italozásból, menjetek be a színházba, este előadás.

 Tudni illik, mi munkával ünnepeltük a munka ünnepét.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr8915652980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2020.05.01. 22:55:44

EZEK A LEGGAZDAGABB CSALÁDOK E FÖLDÖ9N, BILLIÓ-TRILLIÓ DOLLÁR VAGYONOKKAL ! SEGÍTSENEK A VÁLSÁGON !!

!A Rockefeller család

A család vagyonát 1 és 3 billió dollárra becsülik, melyből évről évre egy igen jelentős részt jótékony célokra fordítanak. A világ egyik leggazdagabb dinasztiáját, az 1839. július 8-án, New York állambeli Richfordban született John D. Rockefeller „alapította". Kisgyermekként pulykákkal üzletelt, majd bizományi üzletet nyitott, de vagyonát és meghatározó társadalmi befolyását az olajnak köszönheti. A 19. század végén a család az Egyesült Államok teljes olajpiacának 90 százalékát irányította. A Rockefellerek közt nem csupán cégigazgatókat, de szenátort, kormányzót, sőt amerikai alelnököt is találunk.
John D. Rockefeller vagyonát és meghatározó társadalmi befolyását az olajnak köszönhetiForrás: Photo12/Photo12/Archives Snark/Archives Snark

A Morgan család

Az amerikai Morgan család legmeghatározóbb alakja John Pierpont Morgan, akinek már az apja is bankárként dolgozott. Fia azonban egy egész bankbirodalmat hozott létre. J. P. Morgannek hatalmas szerep jutott az 1907-es bankpánik során. Ő volt ugyanis az, aki megállította a bankszektor összeomlását. A család nem csupán az Egyesült Államokban számít a bankszektor legbefolyásosabbjának, hanem Európában is.
John Pierpont Morgan egy egész bankbirodalmat hozott létreForrás: AFP
Forrás: Getty Images
A világ 9 leggazdagabb nője

A köztudatban a gazdag nők gyakran csak a kitartott feleségek képében élnek. Mi azonban most olyan erős nőket mutatunk be, akik bár kaptak némi hátszelet, a legtöbbjük a sikereit és vagyonát csak önmagának köszönheti. Az első helyen álló hölgy „értéke" olyan magas, hogy szinte fel sem fogható. A következőkben bemutatjuk a világ leggazdagabb milliárdos nőit, akik közül mindössze egy arisztokrata származású. Olvasd tovább!

A Szaúd-ház

A szaúdi királyi dinasztia 1932 óta irányítja Szaúd-Arábiát, amelyet a leggazdagabb országnak tartanak. Ennek oka az olajban keresendő, hiszen a világ legnagyobb kőolaj-kitermelője és -exportőre. A család vezetője abszolút politikai hatalommal rendelkezik, és a családtagok fontos kormányzati és katonai pozíciókat töltenek be.
Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös, egyben Szaúd-Arábia védelmi minisztereForrás: AFP/Bandar Al-Jaloud

A Rothschild család

Bár a listánkban mindegyik család hatalmas vagyonnal és hatalommal bír, van egy, amely kiemelkedik közülük. Mayer Amschel Rothschild Németországban, Frankfurtban született 1744. február 23-án. Megalapította a Rothschild-bankházat, amely valuta- és pénzváltással kezdte, de csakhamar hatalmassá nőtt. A Rothschild családtól származó kölcsönökből országok fegyverezték fel hadereiket, ők segítették többek közt az 1830-ban függetlenedett Belgium adósságainak rendezését, valamint a Szuezi-csatorna finanszírozásában is jelentős szerepük volt.
A Rothschildok vagyonát 2 billió dollárra becsülik. Erőteljes kereskedelmi és pénzügyi ráhatásuk a világra megkérdőjelezhetetlen.
Baron Guy de Rothschild (középen) fiával, Daviddel (balra)Forrás: AFP

A Baruch család

A Baruchok ugyan kevesebb vagyonnal rendelkeznek, mint a Rothschildok és a Rockefellerek, de befolyásuk legalább akkora. Bernard Baruch (született 1870. augusztus 19-én) amerikai pénzember, tőzsdei spekuláns, aki nem csupán amerikai elnöki tanácsadó, de Sir Winston Churchill közeli barátja és gazdasági konzultánsa is volt. Ő használta először a "hidegháború" kifejezést a közéletben. Nagyon kevés információ van a Baruch-birodalom örökségéről. Két lánya és egy fia volt, Bernard Baruch Jr. a kilencvenes években halt meg.

Nem vagyok okos. Megpróbálok megfigyelni. Milliók látták az almát leesni, de Newton volt az, aki megkérdezte, hogy miért - Bernard Baruch, New York Post (1965. június 24.)....STB.....

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2020.05.01. 23:38:12

@kvadrillio: köszönjük értékes hozzászólásodat. De, hogy jön ez ide, egy sörös blogra?

wadcutter 2020.05.02. 07:16:50

@Árpa Jankó: négy-öt sör után már én se tudnék minden apró részletre odafigyelni

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.02. 08:23:32

Én pont 1978-ban volt felvonulni virágsapkában. El kellett vonulni, integetve Kádárnak, aztán mehettünk a Vidámparkba.

funfun 2020.05.02. 09:25:09

@kvadrillio:
EZEK A LEGGAZDAGABB CSALÁDOK MAGYARORSZÁGON

MÉSZÁROS CSALÁD
A családfő egyszerű falusi gázszerelő volt, ám amikor falubelije bebetonozta magát és rendszerét miniszterelnöknek, hirtelen kiderült, a házszerelő mindenhez IS ért, és sorra kapta a százmilliós, milliárdos megbízásokat. Vagyona már dollár milliárdban mérhető. Gyermekei szintén jól szerepelnek a közbeszerzéseken, dúsgazdagok azok is.

TIBORCZ CSALÁD
Bár a szőke herceg jogi diplomát is csak 30 éves kora fölött szerzett, magyarán nem túl eszes, nem túl szorgalmas, annyi esze azért volt, hogy a miniszterelnök nem éppen modell alkatú elsőszülött leányát feleségül vegye. Hipp-hopp kiderült, Pistike is nagyon tehetséges üzletember, amihez nyúl, arannyá változik, így lett milliárdos családfő.

És még vannak páran.

Örömhernyó 2020.05.02. 13:21:11

Hofi elvtárs a kor magyar színvonalához képest fényűző életet élt. A felső vezetésnek fenntartott pártüdülő, pártvezetőkkel vadászatok, luxus Mercedes. Ő csak egy szelep volt a rendszeren, mindig addig ment el, amíg a kedves sakkpartnere (Kádár) engedte. Meg is látszik, hogy a módszerváltás után elvesztette a fonalat, nem kapott fentről direktívákat, hogy mit kellene mondania, egyhamar el is laposodott a humora. Még Sas Józsi is tudta tartani a saját színvonalát egy jó ideig a rendszerváltás után. Az más kérdés, hogy milyen színvonal volt az, de legalább nem eresztett le azonnal, mint Hofi, ahogy kimúlt alóla a rendszer.

Bogomil 2020.05.02. 17:43:05

@Örömhernyó: Nem vitatom, hogy Hofi a Kádár-korszak elitjéhez tartozott, és ennek megfelelő életet élt, ahogy azt sem, hogy egyfajta szelep funkciója (is) volt az akkor rendszerben. Viszont igen tehetséges volt a hazugságok, a hülyeség és a korlátoltság szarkasztikus bemutatásában, és ebben kiváló maradt a rendszerváltás után is, egészen korai haláláig. Így hirtelen csak két témáját idézném fel: a Horthy-nosztalgiát és a Fidesz-vezetőkben tapasztalt korai hatalomvágy kritikáját.
Egyébként a sikere a '90-es éppoly nagy volt, mint korábban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.05.02. 19:40:46

Hofi utánozhatatlan zseni volt a rendszerváltás előtt és után is. Nem az ő géniusza a kérdés, hanem az, hogy volt-e egyáltalán rendszerváltás...