Sörözni a legjobb barátommal mindig felemelő érzés, ünnepnap a hétköznapi sörözések szürke tengerében.
Gabikám, a mostani legjobb barátom is Gabikámnak hív engem, vagyis a két Gabikám vagyunk, olyanok, mint a Muppet Showban az örökké vitatkozó két vén szivar. A rendszerváltás varázslatos zűrzavarában ismerkedtünk össze, máig tisztázatlan körülmények között, valami könyvkiadással kapcsolatos beszélgetés lehetett az apropó, de az biztos, hogy már az első találkozáskor is söröztünk. Fiatalok és energikusak voltunk, a rendszerváltás új lendületet adott addigi elnyomott életünknek. Vállalkozni akartunk, nagyon.
Akkor még nem sejtettem, hogy ő lesz a legjobb barátom. Az első legjobb barátom, Rosti, már halott volt, az alkohol vitte el. Az akkori legjobb barátom, Ervin, még élt, azóta ő is az alkohol áldozata lett, májzsugorodásban pusztult el.
Az első találkozás tárgya a könyvkiadás akkor nem valósult meg , de Gabikám megvalósította egyik régi álmát és kiadta, írta szerkesztette, az azóta már kultikus idollá lett Maláta című sörirodalmi és kocsmakulturális lapot. Én a film irányába kezdtem el kísérletezgetni és többed magammal létrehoztam a Polifilm Iskolát, majd nem sokkal később a Polifilm Műhelyt.
Ennyit a közelmúlt szabadsággal teli mámorító történéseiről, de nagyon elkanyarodtunk jelen írásunk témájától a sörözéstől a legjobb barátommal.
Régebben nem volt internet, mobiltelefon, de még vonalas telefon is alig, mégis mindig találkoztunk mikor kellett. Bementem a kocsmába és az én legjobb barátom – persze akkor még nem tudtam, hogy ő az – ott ült vagy a pultot támasztotta. Mindig megörültünk egymásnak és ott folytattuk a beszélgetést, ahol előző alkalommal abbahagytuk.
Ahogy teltek az évek változtak a helyszínek, egyre jobb söröket ittunk. Nem törődtünk a jövővel a mának éltünk. Egyik alkalommal, ahogy ott üldögéltünk a sörözőben rájöttem, hogy ő lett a legjobb barátom. Hogy is lehetséges ez? Sok dolognak kellett egyszerre történnie, hogy ez a helyzet létrejöjjön.
Először is meghaltak az addigi legjobb barátaim, így üresedés történt, egy égető hiány, a legjobb baráti pozícióban. Kellett hozzá az a sok-sok év amit együtt töltöttünk különböző vendéglátóipari egységekben és kellett hozzá még a kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés is, amit éreztünk egymás iránt, a sok apró vagy nagyobb szívesség amit önzetlenül tettünk egymásnak, és kellett az is, hogy soha nem vesztünk össze azon, hogy ki fizeti az éppen aktuális rundót.
Aztán valami megváltozott, Gabikám egyre kevesebbet bírt meginni együltő helyében, ideje korán felugrott és elrohant, állítása szerint haza, mert várták otthon. Aztán elkezdett nem ráérni. Mindig talált valami kifogást és most már ott tartunk, hogy nem találkozunk. Ő otthonában nyitogatja a hűtőszekrényt és dézsmálja annak szeszes tartalmát, én meg felhívom telefonon ha betérek egy kocsmába meginni egypár tíz sört. Közben jókat beszélgetünk a csak kettőnkre érvényes ingyenes mobiltelefonon, mintha ott ülnénk egymással szembe, mint a régi szép időkben.
Az élet rövid, a barátság örök, a Pilsner Urquell pedig a legjobb sör.
És ITT a folytatás
Fotó: Bakó Krisztián
