Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Házi sör a szesztilalom idején
2019. december 29. írta: Kovács Gábor Maláta

Házi sör a szesztilalom idején

Sötét idők jöttek Amerikára, amikor 1920. január 17-én teljes szigorával életbe lépett az USA alkotmányának 18. kiegészítése, más néven a szesztilalmi törvény. A jogszabály minden olyan ital gyártását és forgalmazását megtiltotta, amelynek az alkoholtartalma meghaladta a 0,5 százalékot.

Az Egyesült Államokban élő nagyszámú német származású lakosság és más nációjú sörbarátok hiába tiltakoztak az ezt megelőző években, a törvény nem tett kivételt a sörrel sem.

Hiába futottak be New York kikötőjébe az Európából hazatérő katonák hajói hatalmas „Sört akarunk!” feliratú transzparensekkel, a honatyák hajthatatlanok maradtak: a sör is alkoholos ital, s mint ilyen, üldözendő! 

Szerencsére végül a törvényhozók is belátták a törvény értelmetlenségét és betarthatatlanságát. Az alkoholos italok közül először a sör főzését és forgalmazását engedélyezték 1933. április 7-től, még a száraztörvény decemberi, teljes körű eltörlése előtt.

Hogy fogalmunk legyen, hogy a szesztilalom alatt milyen söröket ittak az amerikaiak, álljon itt egy idézet William Jay Smith Laktanyaivadék című könyvéből:

„A készítés módja igen egyszerű volt. A negyvenliteres korsóhoz két nagy doboz malátára volt szükség. A malátás dobozokat (melyek a sárga dobozokban árult mexikói tamalesre emlékeztettek, csak nagyobbak és hasasabbak voltak) különféle vásárokon és kiállításokon nyert díjak reprodukcióival ékes sárga címkével díszítették, s illően köpcösek, és németes jellegűek voltak.

A konyhai gázon nagy kannában vizet melegítettek, s belekeverték a két doboz malátát. Mikor a keverék lehűlt, s hozzáadták az élesztőt, lent a pincében beletöltötték a kőkorsóba, amelynek a száját a szúnyogok és más bogarak ellen tüllel lekötözték. A keveréket másnapig állni hagyták, akkor egy háromfelé vágott nagy ír burgonyát dobtak bele a kőkorsóba.

A burgonya keményítőjétől az élesztő az edény aljára rakódott. Bár tanácsos lett volna tovább várni, a mi sörünk már két vagy három nap múlva készen állt a palackozásra. Rövid gumicsövet dugtak a kőkorsóba, s palackokba szívták a sört. Minden palackba kevéske cukrot is tettek. Vigyázni kellett, nehogy a gumicsövet túlságosan mélyre dugja az ember a kőkorsóba s fölkavarja vele az élesztőt.

Az ember szájába vette a cső végét és megszívta, a sör pedig ömleni kezdett. Richie meg én a palackozásnál segédkeztünk, így nekünk is meg kellett szívni a csövet, hogy a folyadék meginduljon. Bár most az a véleményem, hogy nincs üdítőbb ital egy pohár hideg sörnél, akkor apám sörének ízét, de még a szagát is iszonyúnak éreztem. Pontosan emlékszem, hogy olyan szaga volt, mint a nedves katonai bakancsnak, és olyan íze, akár egy átázott pokrócé.

A megtöltött palackokra egy egyszerű gép lég­mentesen ráverte a kupakot, és készen is voltunk. A palackokat ládákba rakták, a ládákat egymásra tornyozták, s a házi sör készen állt a fogyasztásra.

A sör aztán a konyhában álló Kelvinatorba került, de nem maradt benne sokáig. A helyőrség katonái mindent hajlandók voltak meginni.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr572484020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.