Az mindig is igaz volt, hogy a jó sörért és a jó kocsmáért Prágába kell utazni. Egy ilyen utazásnak köszönhetően találkoztam, a híres cseh íróval Bohumil Hraballal.
Vasárnap volt, 1989-ben, valamikor a nyár legelején. Négyen voltunk, két nő és későbbi tettestársam Vétek Gyuri. Épp a vasút indulásáig hátralevő több mint két órát próbáltuk eltölteni sörivással a Sirokán levő Krusovice sörözőben. Ötvenhat koronánk volt négyünknek, ami akkor ott nyolc sörre lett volna elegendő.
Szerencsénkre azonban a hosszú asztalnál ülő, a közönségből jócskán kirívó, német házaspárral sikerült szóba elegyednem, Pontosabban ők érdeklődtek, hogy igaz-e, hogy vasárnap délutánonként itt sörözik az író. Igen, igen – bólogatott Vétek Gyuri. Mint kiderült a házaspárnak volt egy könyvkiadója és hivatalos ügyben keresték Hrabalt, aki végszóra meg is érkezett.
A terem végében levő asztalnál foglalt helyet, ahol nagy örömmel fogadták. A német házaspár rövidesen fizetett és nem tudni milyen indíttatásból, de a mi söreinket is kifizették, majd átmentek Hrabal asztalához. Onnét egy rövid beszélgetés után elmentek. Ez volt a nagy pillanat, holott nem vagyok egy ilyen odamenő típus, amikor én is becserkésztem Hrabalt és hirtelen ötlettől vezérelve megszólítottam az írót:
Magyarok vagyunk és könyvet írunk „Prágai kocsmák, magyar szemmel” címmel és szeretnénk felkérni, hogy írjon előszót, az akkor még csak a fantáziánkban levő könyvhöz. Hrabal megnyugtatott, hogy persze, nagyon szívesen. Ennyiben maradtunk. Jobb híján az asztalon levő söralátétre kértem egy autogramot tőle. Büszkén tértem vissza az asztalhoz, ahol a németek jóvoltából újabb sörök sorakoztak.
Persze eldicsekedtem az alátéttel. Gyuri barátom rezignáltan kortyolgatta tovább a sörét, ám amikor Hrabal a mellékhelyiségbe indult, követte. Hogy történt nem tudom, de rövidesen ő is egy aláírt söralátéttel tért vissza.
A történetet csak azért idézem fel, mert magam sem gondoltam arra, hogy ebből az ígéretből, még ha más címen is, de egyszer még valóság lesz. Ahogy nem tudtam arról sem tudtam, hogy Magyarországon már megjelent egy kis könyvecske a Simkó György és Polgár László szerzőpáros munkája a Prágai sörkalauz, melyet nyugodtan tekinthetünk a magyar sörirodalom első gyermekének.
Prága ezekben az időkben egy kicsit kopottas, szürke város volt, melyet még nem árasztottak el a turisták, de már igen sok magyar látogatott el és az utazások sokukat tették a cseh sör és a prágai kocsmák elkötelezett híveivé.
Apró adalék, hogy mennyire nem volt még első számú célpont a cseh(szlovák) főváros, hogy mikor 1994-ben a KÁPÉ című folyóirat számára egy „guide” írására kértek fel, és én Prágát javasoltam, a rovatvezető csodálkozva nézett rám: Prága? Kit érdekel? Szerencsére azonban a szerkesztőségben végzett rövid közvélemény kutatás meggyőzte, hogy a cikknek helye van a lapban.
