Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mégis, kinek a szövege?
2018. január 31. írta: Árpa Jankó

Mégis, kinek a szövege?

vilag.jpgAz ember mikor először látja viszont mondatait mások írásaiban még némi büszkeséget is érez, mennyire jókat is ír. Amikor aztán azzal szembesül, hogy könyvének egy fejezetét lopják el, egy az egyben már kevésbé boldog és reklamál.

Van már tapasztalatom ebben, mert velem és szerzőtársammal a klasszikus plágium is megesett. 1998-ban még Magyarországon gyerekcipőben járt az Internet, így a „Sörök világa, a világ sörei” című Vétek Gyurival közös könyvünk – Raabe-Klett Kiadó 1998 – kapcsán véletlenül szereztünk tudomást a plágiumról.

Egy ismerősünk hívta fel a figyelmünket az akkor még létező gasztronómiai magazinban van egy remek cikk a sörről. Kíváncsian vettük kezünkbe a lapot, melynek fő anyaga – az a bizonyos remek sörös cikk – egy teljes fejezete volt könyvünknek. Akkoriban még kicsi volt a témában működő lap, a gasztronómiai újságírók többnyire még személyesen ismerték egymást. Ezért nem tudom a plagizáló mit gondolhatott magában, hogy nem szerzünk tudomást a plágiumról, de mindenesetre mikor jelentkeztünk nála, kifizette a honoráriumot, amit normál esetben is fizetett volna a közlésért

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr9713619400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apuska · http://kocsma.blog.hu 2020.05.19. 16:05:55

Ez most megint hogy jutott eszedbe? Hol olvastad viszont magad?

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2020.05.23. 08:53:01

A történet a Gourmet magazinnal esett meg. Kukázás közben találtam.