Nézem, ahogy megérkezel, ahogy lágy és puha mozdulatokkal kitérsz az asztalok között, majd észreveszel és elindulsz felém, mint aki oda sem tartozol, meg-megállva egy-egy lépcsőfokon. Valósággá változik minden őrület. Tekintetünk találkozik, diszkréten megemelem feléd poharamat, és iszom. Régi duma, nem illik igazán a képbe, de neked elmondom: Ó, JÚLIA, MIÉRT IS VAGY TE RÓMEÓ! Elmosolyodsz. Azt hiszed, megszabadulhatsz korlátaidtól. Ne reménykedj, bébi! Támadó pózt veszel fel, kimutatod a fogad fehérjét. Várok. Lehet, hogy élned kellene még. Zenit, a vérengző ködlovag lomhán asztalomhoz telepszik, beleiszik a poharamba, és valami meleg, lüktető húsételről mesél. Iszom, mosolyogva bólogatok minden szavára. Látszik rajta, hogy tévedés. A kép most az, hogy meg kell halnod, nincs más program, éhesek ezek a savanyú szagú ragadozók. Iszom. Az éjszaka megerősödve trónol a pusztuló kontinens leszakadt testrészei felett. Álom, a parton állsz, sápadt tüdejű gyöngyhalásznők jönnek fel a mélyből, magasra tartott kezeikben egy-egy petróleummal leöntött, csokoládészínű, lángoló csecsemő. Gundelbabák. Ünnep van. Némán kell elfogadnunk minden áldozatot. Halkan dobog a szíved, meztelen vagy kívül-belül, egyre inkább hozzám tartozol. Te, áttetsző préda a bőröd alatt. Itta helyed, töltsd ki! Mit iszol? Hallgatsz. Némaságoddal teszed érvényessé minden szavam: térdelj le a bennem tátongó űr előtt. Zenit eloldalog, gyomrában őserdei éhség, nyomában csodálatos történetek. Sajnálom a világban szétszórt, örökké delet vinnyogó kölykeit. A savanyú szag lassan oszlani kezd. Győztem megint, de nem biztos, hogy megérte. Figyelem, ahogy égő szád a pohár pókhálós széléhez ér, és bágyadt rúzsnyomot hagy rajta. Szaxofonzsoltár árad, minta halál érzete, szerteszét. Ordítok. Azt ordítom, hogy Ó, TE NÉGER ÁLLAT, TESTVÉREM, MINDIG LETAGLÓZ A BUZI ZENÉD. The Best of Youngblood Combo. Adjatok egy percet a rabszolgák ivadékának, hadd élje le teljes életét! Figyellek, ahogy nem értesz semmit, minden mozdulatod magyarázat, minden érintésed félreértés. Iszom, töltök és iszom. Nemezis, már nem ez a lemez a sláger. Nyers hús, szeretlek, rajongód lettem ebben a felizzó éjszakában. Iszom. Kezem elszabadul, szédületes röppályát ír le tekintetem, majd megnyugszik rángó tested felett. Töltök. Iszom. Hirtelen megtorpan egy fénycsík a hasadon, és enni kezd. Hajnalodik. Még lélegzel, te idomíthatatlan állat.
A bejegyzés trackback címe:
https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr9213589963
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.