A lengyel Browar Witnica képünkön is látható Lubuskie IPA-ját például, ha már mindenáron be szeretném sorolni valamelyik IPA típus alá, akkor az Imperial IPA-k közé tenném, holott alkoholtartalma nem éri el a 7,5 százalékot, mégis az erős 75-ös keserűérték és az alacsony malátásság leginkább ehhez a típushoz teszi hasonlóvá.

Szinte hihetetlen egyszerű kortyérzettel nyit a sör, könnyed lágernek találjuk az első kortyoknál, nem gondolnánk, hogy háromféle – köztük búza – malátát használtak főzéséhez. Ez azonban csak az első benyomás, egyik pillanatról a másikra, a szájpadlást és a nyelvet elárasztja a mindent elsöprő komlósság. A hat – Cennteniál, Citra, Amarillo, Chinook, Cascade, Zeus – komló egyvelege olyan intenzitással tör ízlelőbimbóinkra, ahogy ez a nagy IPA könyvben meg van írva!

Ez nagy IPA könyv pedig így kezdődik:

Kezdetben vala a bitter vagy más néven a keserű ale, mely Angliából származik és elterjedése arra az időre tehető, amikor a feloldották a tilalmat a komló használatára. Addig az ale-k – és egészen az 16. század közepéig a kifejezés a komlózatlan sörre volt használatos – édesek és erősek voltak. Nem véletlen, ugyanis a cukor és az alkohol nagyobb koncentrációi gátolták a mikroorganizmusok szaporodását, amelyek a sört tönkretették volna. A komlónak ezzel szemben erőteljes antiszeptikus tulajdonságai vannak, és így felhasználása képessé tette a sörfőzőket arra, hogy elvékonyítsák az italt, és gyengébben adják el. Vagyis olcsóbban állíthatták elő söreiket.

Az így létrejött bitter ale-ek azonban mégsem bírták ki a hajóutat Indiáig. Ezért a régi mintára erősebbre főzték őket és a megszokottnál több komlót adtak hozzájuk. Új sörtípus született: az India Pale Ale azaz az IPA. A sörtípus később a főzési eljárások korszerűsödésével, a pasztörizálás bevezetésével elvesztette jelentőségét. Újbóli népszerűségre a craft sörök divatba jöttéig, azaz a 1980-as évek elejéig kellett várni.

Szinte valamennyi kis főzde repertoárjában szerepelt IPA. Ennek egyik oka pont abban fedezhető fel, hogy az IPA remek kísérletezési lehetőséget adott a kezdő sörfőzőknek (is), hogy a komló szerepével megismerkedjenek. Kezdetben az IPA egykomlós sör volt, csak a mennyiségét növelték, de idővel rájöttek, hogy ízeit és aromáját, sokkal izgalmasabban adja át a sörnek, ha a komlóforralás során különböző időpontokban adagolják a sörléhez.

Az így elérhető ízkavalkád tovább fokozható, ha nem csak egy, hanem többféle keserű- és aromakomlót is adagolunk a sörléhez. Azon persze lehet vitatkozni, hogy meddig érdemes ebben a kísérletben eljutni, hol van az a pillanat, amikor már az aromaőrület már visszájára fordul, de tény hogy emiatt igen nehéz kategóriába sorolni az IPA-kat. De minek is ha egyszer pont ez a sokrétűség adja igazi szépségét a típusnak.

(folyt.köv.)