Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megszűnik Martfűn a sörfőzés
2017. július 13. írta: Kovács Gábor Maláta

Megszűnik Martfűn a sörfőzés

martfu.jpg

A martfűi a fiatal sörgyárak közé tartozik. A gyár létrehozásának gondolata 1981-ben fogalmazódott meg, melynek eredményeképpen 28 kelet-magyarországi termelőszövetkezet és állami gazdaság a sörpiacon uralkodó hiány pótlására alapította az üzemet. A Szolnokhoz közeli sörgyár 1985-ben kezdte meg a termelést, akkor Magyarországon egyedülállóan korszerű körülmények között és technológiával.

Az időközben részvénytársasággá alakult gyár részvényeit 1990-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. A Brau AG 1991-ben szerezte meg a társaság részvénytöbbségét. 1997-ben a martfűi sörgyár egyesült a szintén a Brau AG tulajdonában levő Soproni Sörgyárral.

Szakemberek már akkor számítottak a sörgyár bezárására, mivel a soproni üzem kapacitása elegendő lehetett volna az akkori igények kielégítésére. Azonban sem a Brau AG, sem a későbbi tulajdonos Heineken nem zárta be a sörgyárat, hanem folytatta a sörfőzést Martfűn, ahol a termelés egyötöde, mintegy félmillió hektoliter sör készült. Most azonban a Heineken vezetői a martfűi sörfőzés megszüntetését jelentették be.

A 37 százalékkal hazai piacvezető Heineken Hungária úgy döntött, hogy mivel a Soproni Sörgyár, rendkívül nagy fejlesztési potenciállal és termelési rugalmassággal rendelkezik, egy három éve megkezdett fejlesztési folyamat következő állomásaként, Sopronban konszolidálja a teljes magyarországi termelést.

– Mekkora lesz a soproni kapacitásbővítés? – kérdeztük Bors Katát a Heineken Hungária kommunikációs munkatársát.

 – Az összesen 1,8 milliárd forintos beruházási projekt első ütemében, 2015-ben a gyártósor bővítésére került sor, egy multipacker gépsor üzembe helyezésével. Ezt követően, 2016-ban a logisztikai központ modernizálása következett, 2017-ben pedig a gyártókapacitás bővítése valósul meg a Soproni Sörgyárban.

– Mi lesz a martfűi berendezések sorsa?

A termelőegységeinket Sopronban konszolidáljuk, amely folyamat előre láthatólag 12 hónapot vesz igénybe, amely során martfűi üzemünket fokozatosan disztribúciós és logisztikai központtá alakítjuk át, még jobban kihasználva az egység logisztikai szempontból kulcsfontosságú, dél-kelet magyarországi fekvését. A martfűi átalakítás fokozatos lesz, előreláthatólag 12 hónapot vesz igénybe, a gyár jelenleg főszezon szerinti ütemezésben üzemel.

Az idei izgalmas éve a sörgyártóknak, amellett, hogy több kisüzem is megkezdte a működését, eladásra került a Pécsi Sörfőzde és egy racionális döntés következtében megszűnik a sörfőzés Martfűn. A martfűi, a komáromi és nagykanizsai után a harmadik nagyüzem, melyet a rendszerváltozás óta bezárnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr5312661799

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Borra sör meggyötör 2017.07.19. 15:50:55

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Megcsap a meleg, hiányzik a folyadék. Hogy van benne alkohol? Azért vissza ne vidd! A Heti sajtó ezekből szemezget. Hétszentség'17/28 2017. 07. 10. Egy friss kutatás szerint azok az emberek, a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása