A burjánzó és szórakoztató művészértelmiségi lét általános mellékterméke a tárgyak káosza, a feltérképezhetetlen otthon, ahol minden van és minden IS. Ezt a helyzetet általában a költözés oldja meg, amikor menni kell, és konténernyi felesleges dolog landol a kukákban, de ilyenkor a szelekció esetleges és pontatlan. Nagyon ritkán adódik olyan helyzet, amikor lehetőségünk nyílik átgondolt és értelmes válogatásra, de ha ez bekövetkezik, egyszeriben kiderül, hogy 12 éve nem vettük elő a CD-ket, mert kizárólag vincseszterről hallgatunk zenét (természetesen nem mp3-at, hanem veszteségmentes formátumokat, leginkább FLAC-ot, de DTS HD audiót is, meg mindent, ami jó.

De ahogy mennek kifelé a tárgyak a lakásból, úgy erősödik a rémület, hogy a hangok, a képek és a szövegek, amik a felhőben pihennek, valamint a gépünkön, szóval ezek az 1-ek és 0-ák gyakorlatilag nincsenek is, csak a képzeletünkben léteznek, és egy közepes napkitörés úgy fújja el egész addigi életünket, mintha sohasem lett volna. Ott állunk majd egy üres élettel, zsebünkben üveg és ököl.

Ez a felismerés vezetett oda, hogy visszalépjek az analóg világba, és lemezjátszó beszerzése után elkezdjem felépíteni az új múltat, ami ugyan szintén nem független az áramellátástól, de legalább megfogható, szagolgatható és dinamikus. A vinyl bebizonyította, hogy száz évet simán kibír, kizárólag rajtunk múlik, hogy meddig hallgatható újra és újra, nem beszélve a látványról, ahogy forog.

Kezemben a borító, egy nagy és színes négyzet, előttem a lejátszó, amin forog a lemez, rajta tű. Nem lehet közben kimenni cigizni, nem lehet telefonálni, van húsz percem, amikor semmi más sincs, aztán a fordítás szertartása és a második menet. Figyelmet, teljes figyelmet követel, ha vinylt hallgatunk, akkor nem csinálunk mást.

Nem lesznek 90 perces vinylek, nem lesznek önmagukat megfordító lemezek – ez a technológia elérte a csúcsot, itt van és kész van, ha tetszik, akkor rendben, ha nem akkor másikat kell keresni, mert változni már nem fog.

Csillogó, fekete lemezeken Johnny Rotten énekel.

Mindenünk a felhőben lesz hamarosan, mélyen az Antarktisz alá beásott szervereken és az űrben, egyre több részünk él majd tőlünk külön, és ez így teljesen jól van, nanocomputerek milliói fogják benépesíteni otthonainkat, aztán hol ággyá, hogy fénnyé alakulnak majd, igény szerint. Ebben a majdnem tökéletes jelenben a vinyl valami kapaszkodó, mint a sétapálca vagy a zsebóra volt apáinknak.

És akkor még nem beszéltem az analóg hang másságáról. És most nem is fogok.