Ugyan, mi lehet érdekfeszítő a szocialista nagyüzem (a munka vörös zászló érdemrendjével kitüntetett…stb.) egyen-söreinek vérszegény címke-imitációiban? – merül fel a kérdés még  az életvitel-szerűen gyűjtők némelyikében is. Pedig akad nézni való ezeken a kis megfakult, olykor szinte antireklám papírnyomtatványokon.

Íme, itt egy: a Borsodi Extra 1981-ből, amely diabetikus sörként látta meg a napvilágot, kemény 3,3 %-os szeszfokkal (ma:V/V). nem kevésbé meglepő az 1983-as Kanizsa Sör Speciál Világos fantázia(?)nevű remek, merész 13 B° fokkal, és akkoriban teljesen szokatlan, 60  napos tartóssággal. Ennek kipróbálására szerencsére soha sem került sor, egy ilyen üveg sörből, az állandó hiány miatt, a közönség napok alatt eltüntetett minden készletet.

Az egy évvel korábbi születésű a pécsi Pannonia Aranya, szintén hatvan napot jelöt  élte hosszának, és 14 B°-vel a korabeli prémium-kategóriát prototípusát alkotta meg. A sörös iparág hazai csúcsát ekkoriban az új bőcsi gyár jelentette, a Borsodi Rákóczi 12 B°-s magasságba emelt, 30 napos eltarthatósággal. 

Ez idő tájt Sopronban az Ászokra azt nyomtatták: 10,5% mintha ez az alkoholtartalma lett volna. De nem a 10,5 a kommersz sörök (ilyen volt a Kőbányai Világos, a pécsi Szalon és a Borsodi világos is) erjedés előtti szárazanyagtartalma, azaz B°=Balling foka. A másik, mai szemmel érdekes  szövegkitétel címkén a „bolti ára:” ez váltotta föl az ötvenes-hatvanas évek  árképzési elméletét, miszerint egy a sör, egy az ára, s ezt címke-nyelvre úgy fordították, hogy „ára boltban és söntésben”… Viszont a hajdani Ászok 0,45 lteres, és 1,5 literes változatban volt kapható. Ha volt…

Úgy tűnik, nem figyeltek a részletekre a kőbányai címkebeszerzők sem, mert az 1986-os Kőbányai 125 Jubileum üvegén az olvasható:11% – ez így alkoholszázalékot sejtett – pedig ez a tizenegy az a bizonyos B° –, viszont nem kötik az orrunkra az ital összetételét, ez lemaradt a címkéről.. Talán jobb is, hogy ez lemaradt, mert  a ’89-es sorozatán ugyanennek a világmárkának minden írva lett, úgymint: ivóvíz, maláta, árpa, kukoricagríz,cukor,komló és sörélesztő.”                                          

Az 1989-ben kezdődő nagy változások nyomot hagytak a kis papírszeletkéken is, eltűntek az előre nyomtatott árak  (melyeket a Központi Bizottság irányelvei szerint olykor másfél forinttal drágábban felülbélyegeztek a Kis Postás gyereknyomda lila betűivel), viszont vonalkód szálkái jelentek meg rajtuk. Megjelent az új idők új göngyölege, a 0,33 literes ampulla, s elsőként Fesztivál  sör került bele.

Aztán a ránk szabaduló piacgazdaság csőstül hozta az újdonságokat, ezek közt az 1991-ben már részvénytársaságként működő kőbányai gyáróriás  új irányt mutatott: az évi slágere a Polgári Sör lett, éreztetvén a kortyolgatókkal az idők változásait. Tempora mutantur, sörnyakalás közben is. Ám minezek a nüanszok eltörpülnek amellett, ahogy a szeszfokok csökkenése  az árak emelkedését hozta magával  a legújabb korban – de erről majd legközelebb, gyászkeretben.