Először a nyolcvanas években hozta úgy a sorsom, hogy belekóstolhattam a prágai kocsmák hangulatába. Szerencsémre Gyuri barátom, aki akkor már sokadszorra itta végig a város nevezetes kocsmáit, megkímélt attól, hogy csak úgy találomra járkáljak kocsmáról kocsmára. 

Ő tanított meg, hogy a legjobb krusoviceit a Párizsban (Parízské) kapom, szemben a zsinagógával, a legjobb velkopopoviceit az Ökörben (U Černého Vola), a legjobb pilzenit a Kandúrban (U kocoura), a legjobb Budvart a Medvében (U Medvidkú), míg a legjobb smichovi sörért a Két Szívbe (U dvou srdci) kell menni.

Ő vitt el az U Malvazu-ba (amit a cégére okán Hordósnak neveztünk) megkóstolni a braniki barnát, ő mutatta meg Hrabal törzsasztalát a Tigrisben (U Zlatého tygra) és vele ittuk le magunkat a Na Kampéban.

A reggelt többnyire az Pinkaszban (U Pinkasú) kezdtük, korán nyitott és az első sörhöz két koronáért ettük a zónaadag gulyást. Egyik hely jobban tetszett, mint a másik és a jobbnál-jobb sörökhöz is nagyon olcsón jutottunk hozzá. A Fleku (U Fleku) is csak azért maradt ki, mert hiába volt finom a söre, már akkor is turistalátványosságnak számított, akárcsak a Kehely (U Kalicha).

Később nélküle is megfordultam Prágában és magam is felfedeztem is néhány helyet: a Keselyűt (U Supa), a körbeállványozott Vejvodát (U Vejvodu), a Két Macskát (U dvou kocek), a közeli körtemplomról elnevezett Rotundát (Hostinec U Rotundy) és nagy kedvencemet a Brabanti Királyt (U krale Brabantskeho).

A felsorolt helyek közül sok megvan még, de ha Prágába vet a sors többségüket akkor sem látogatom meg, inkább a külvárosok, Smichov és Holesovice felé veszem az utamat, ahol még akadnak kocsmák, melyeket még nem leptek el a turisták.