A nagy multinacionális sörgyártók szemmel láthatólag felvették a kesztyűt és ügyes lépésekkel reagáltak az úgynevezett kézműves sörök sikerére. Több esetben felvásároltak kisebb főzdéket, azaz menő márkákat immár maguk gyártanak, olykor a termék kerül be disztribúciós hálózatukba – vagyis beszálltak az üzletbe.
A pilseniek egy kicsit innovatívabban gondolkoztak és létrehozták a tartályos sörcsapolást. Ennek lényege, hogy a sör néhány órával a főzés és lehűtés után speciális tartályokba kerül és a gyárból egyenesen a fogyasztási helyre érkezik.
A módszer lényege – legalábbis a gyár szerint –, hogy a pasztörizálatlan sör íze friss, tiszta és harmonikusabb, hiszen semmilyen hőkezelést nem kapott és hűtési-szállítási eljárásnak köszönhetően gyakorlatilag olyan élményben lehet részük a fogyasztóknak, mintha közvetlenül a gyárban kóstolnák az elkészült sört.
A mai ünnepélyes avatást követően este nyolctól erről a fogyasztók is meggyőződhetnek, ha ellátogatnak az Ankert-be, ahova Pesten először telepítik a rendszert. A Pilsner Urquellt az utóbbi időkben több vád is érte, hogy nem csak a pilseni gyárban főzik, hogy minősége emiatt nem a régi. Reméljük az új tartályos Pilsner Urquell helyreállítja a sör kissé megtépázott tekintélyét.