Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

80+1 éves a sörös doboz
2016. január 29. írta: Kovács András Nemrokon

80+1 éves a sörös doboz

– adalékok az évfordulóhoz

A minapi ünneplős méltatások  kapcsán néhány kiegészítés az igazi, nagy feltáró írások mellé:   

Az előkészületek  az 1909.évi első, bátortalan montanai próbálkozás után, amelyet az I. világháború, majd a szesztilalom  15 éve követett -  a hivatalos dátum előtt tizennégy hónappal kezdődtek, szinte a „Prohibition”, a szomjas éra feloldásának másnapján. Krueger sörgyáros elsőre 2000 dobozt teszteltetett helyi bátor önkéntesekkel, akiknek 91 százaléka találta jónak az új csomagolást, és 85 percent közülük inkább a csapolthoz, mint az  üveges sörhöz ítélte közelebb állónak.

A doboz és a háború:  a militarizálódás mindig lendít a technikán.1942-ben a haditermelési igazgatóság megtiltotta a sörös dobozok gyártását a stratégiailag fontos acélból. 1944 elejétől  eszkalálódott az  USA fegyveres részvétele több hadszíntéren – és a katonákat nem lehetett sör nélkül hagyni. A hadvezetés  elrendelte a 3,5 százalékos, szigorúan oliv zöld,fekete betűs  dobozos árpalé gyártatását 35 főzdében, havonta milliós tételben,  mellesleg a rakomány súlya csökkentése érdekében is immár acél helyett  könnyebb aluminiumból.  A béke kezdetétől meredeken ívelt fel a dobozos eladás aránya,  a kisebb súly mellett az egyszerűbb hűtés-tárolás miatt is.  1961 volt az első év, amelyben az üveges eladás alulmaradt.

TOP Styles: A) a kúpos tetejű: horganyzott acélból, a tető-rész rápréselve:1935-től 1960-ig.

 

 A G.Heilemann Brewing Co., La Crosse terjesztette főleg kis főzdék körében, mert azok a hagyományos töltőgépeikkel tudták ezekbe fejteni a sört. A képen balról a harmadik, kupakos  forma a „Crowntainer”, amely egyedüli módon már ekkor  egy darabból volt húzva, és nem préselve, alja pedig homorú alakú.

B) lapos tetejű, felül peremes, préselt.

Nyitása egykor és ma: Azért, hogy mindenféle kiszereléshez alkalmasak legyenek, a sörnyitókat újratervezték úgy, hogy az egyik végükön kupakleszedő, a másik végükön lyukasztó volt. A korai, lapos tetejű sörös dobozok a mai könnyű alumíniummal szemben szívós acélból készültek, tehát nagyobb sörnyitó kellett a fém kilyukasztásához szükséges feszítőerő biztosításához. Az American Can Co. által kiadott sörösdoboz-lyukasztó prototípusa 15 cm hosszú, 2 cm széles és 3 mm vastag volt. A sörnyitók hossza fokozatosan mintegy a felére csökkent.

Forradalmi változást 1963-ban a Pittsburgh Brewing Co.(később: Iron Co.,Br.) első ön-nyitós („Pull Tab”) doboza  hozta meg, amelynek tetején a karikát kellett húzni. Ám ennek levált, elhajított füle sok gondot okozott, továbbá sok szomjazó bosszankodott az olykor leszakadt karikák, meg a nyelvet sértő éles szélek miatt.

Alig tíz évvel később jelent meg a máig szinte kizárólagosan használatos nyitó nyelv, a Stay Tab.A környezetvédők örömére 1975-ben Daniel F. Cudzik szabadalmaztatta ezt, s a  Reynolds Metals Co. kezdte meg a gyártását.

További ötletek sorjáztak még elő, mint a nyomógombos nyitás: ,amit a konkurencia szerényen csak ujjvágónak titulált,  valamint a  Churchkey-féle technika: ezt  Adrian Grenier és  Justin Hawkins indította útjára 2012-ben, még hozzá az ősi peremes tetejű doboz-kivitelben. Elsődlegesen a nosztalgiát kívánták meglovagolni pilzeni típusú sörükhöz.

Az ALCOA-fejezet: Az Alcoa érdeke miatt fejlesztették ki a Pull Tab, más néven Easy-Open (könnyen nyitható) alumínium technológiát, és 1962-ben meggyőzte a Pittsburgh Brewing Company-t, hogy használja ezt a terméket az egyik sörös doboza, az Iron City Beer esetében, majd ezt követte a Schlitz és a Busch sörfőző vállalat meghódítása.1963 végére a legtöbb sörfőző átvette ezt a fajta alumínium doboztetőt, az amerikai sörös dobozok 40%-án ezt használták. 1968-ra már ezzel a megoldással készült sörös dobozok több mint 80%-a. (ma csaknem 100%-a alumínium.)

Idehaza: hazánkban a dobozos gyártást a legifjabb, a technikai innovációk iránt fogékony üzem, a Borsodi Sörgyár kezdte meg 1978-ban. Az első időkben a verhetetlen Borsodi Világos tarolt, majd  népnevelő célzattal jött a Borsodi Alkoholmentes Sör (sic!), amelynek nevét bizonyára egy bizottság választotta ki. Mára már nincs ember, ki ez utóbbira emlékezni tudna.  Az utód Póló karrierje  töretlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr878328236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása