SÖRFESZTIVÁL DEBRECENBEN
„Beledugtam az orrom a habba, föltartottam a kezemet, mintha imára emelném, és lassan, élvezettel ittam az édesen keserű italt, és mikor elfogyott, mutatóujjammal megtöröltem a számat…”- olvashatjuk a százegy éve született Hrabal Sörgyári Capriccio című művében.
Azok is hasonló élménnyel lehetnek gazdagabbak, akik ellátogatnak az immáron negyedik Cseh Sörkert rendezvényre. A fesztiválon Csehország minden régiójából, több mint harminc sörfőzdéből, kerülnek csapra jobbnál-jobb sörök a megújult Nagyerdő zöldövezetében.
A SÖR VILÁGNAPJA
A SÖRSZÖVETSÉG kezdeményezésére az idei évtől, augusztus első péntekén a sörgyártók Magyarországon is megünneplik a Sör Világnapját. A nagy napot Schillinger Attila a szövetség igazgatója egy SÖR MI TÖBB eseményen méltatta. A résztvevőket sör-étel párosításokkal örvendeztették meg ez alkalomból. Így a képen látható gyümölcsös aromájú, könnyed, belga apátsági Blonde Ale-lel, melyhez cseresznyefa forgácson sült ázsiai BBQ sertésoldalast kínáltak.
PER AZ AB-InBev ELLEN
Perlik a világ egyik legnagyobb söróriását. A kereset szerint az AB-InBev félrevezette a fogyasztókat, amikor a 2012-óta St. Louisban főzött Beck's sört mint „eredeti német minőséget” forgalmazta, miközben a gyártásához amerikai komlót és helyi vizet használt. A gyártót palackonként legkevesebb 10 cent kártérítésre perlik. Ítélethirdetés októberben várható.
MOZGALOM A KORSÓÉRT
Egymilliárdan a 4 dl-es sör ellen néven indult egy fb-csoport. Gratulálunk a kezdeményezésnek, hiszen ez a legnagyobb gondja ma egy sörivónak, hogy mekkora edényben teszik elé a sört. Hogy mi van benne, hogy mennyiért -- nem számít. Az oldal rohamosan növekvő rajongói köre pontosan mutatja, hogy mi jelenti ma egy átlagos magyar sörivó legsúlyosabb problémáját.