Egyszer engedtem kíváncsiságomnak és elfogyasztottam egy palack Radlert. Először, utoljára és soha többé! – fogadtam meg, miután magamba gyűrtem a fele rész limonádéból és fele rész világos sörből álló kotyvalékot. Kétségem támadt még a Radler keletkezéséről szőtt história felöl is. Az nem lehet, hogy egészséges sörivó emberek, csak azért, hogy több, de hígabb alkoholos folyadékot döntsenek magukba, a pohár sör helyett, egy korsó kétes italt rendelnek. Különös tekintettel arra, hogy mindez Bajországban történt! Arról nem is beszélve, hogy aligha eshetett meg olyan csúfság, hogy egy München melletti erdei söröző készletét kiigya néhány kerékpározó turista.

Ez a gyalázat Szalkán sem esett még soha meg, pedig a Szobtól alig egyórányi kerékpárútra levő falu „Vendéglátó Üzem" feliratú ivóját gyakran lepték meg rajokban a magyar kerékpárosok, akik az olcsó Zlaty Bazant – semmiképp nem tévesztendő össze a hazai Arany Fácánnal – kedvéért kerekeznek át a határon. Régebben az óvatosság sem ártott: a letkési határátkelőhely előbb zárt, mint a vendéglátó üzem, és így a hazatérést nemcsak az elfogyasztott sörök tehették kétes kimenetelűvé. Ha időben is indultunk haza – mert persze jó néhányszor iddogáltunk e vidám vendéglátó üzemben – balszerencsés esetben a sörimportot megakadályozták a határ kötelességtudó őrei. Akkoriban délután négykor leeresztették a sorompót és ha „záróra” után érkezett az ember nem maradt más választás, mint hegyes-völgyes őrült tekerés, mert Párkánynál fél hétkor ment az utolsó komp, de ha ezt is lekéste az ember, itt legalább megszállhatott a Hotel Dunajban.

Ma már könnyű lenne, nincs határ, van Mária Valéria híd, de az Euró bevezetése óta már nem akkora buli se Szalka, se Párkány – bár az is lehet, hogy csak elkényelmesedtem és hosszútávon már töri a fenekem a nyereg.

(A fotóért köszönet Lakatos Tamásnak!)

Klikk ide, ha valaki nem ismerné a Radler sztorit!