Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Macskajaj
2014. február 07. írta: Árpa Jankó

Macskajaj

block.jpg „Egész hétvégén zuhogott. Már akkor is verte az ablakomat, amikor pénteken dél körül kinyitottam a szememet, de inkább a telefon volt az, ami felébresztett. Az ágy szélén ültem, és úgy döntöttem, hogy nem veszem fel. Pár csengés után elhallgatott.

A fejem bitangul fájt, a gyomrom meg olyan volt, mintha ólmot nyeltem volna. Visszafeküdtem, aztán amikor a szoba pörögni kezdett, gyorsan felkeltem. Fél pohár vízzel bevettem két aszpirint, de a gyógyszer nem maradt meg bennem.

Eszembe jutott az üveg, amit Billie rám tukmált. Elkezdtem keresni, és végül a kézitáskában találtam meg. Nem emlékeztem, hogy az éjjel visszatettem volna oda, de másra sem emlékeztem, példának okáért a sétára sem Billie-től a hotelomig. Ez a kis emlékezetvesztés nem nagyon zavart. Az ember nem emlékszik minden kereszteződésre és közlekedési táblára, amikor keresztülvezet az országon. Miért is kellene életem minden egyes percére emlékeznem?

Az üveg kétharmadig volt, és ez meglepett. Arra emlékeztem, hogy miközben hallgattuk a dalt Billie-vel, ittam egyet, aztán akkor is egy rövidet, amikor lefeküdtem. Most nem akartam inni, de vannak italok, amiket az ember nem akar, csak szüksége van rájuk, és pontosan ez volt a helyzet akkor is. Töltöttem egy keveset a vizespohárba, lehajtottam, és végigfutott a hátamon a hideg. Ez sem maradt lenn, de rendet rakott, így a következő már nem jött vissza. Ekkor bevettem két aszpirint, és ezek sem kívánkoztak vissza.

Ha részegen születtem volna...

A szobámban maradtam. Az időnél jobb mentséget nem is találhattam volna, már ha szükségem lett volna mentségre. Olyan másnaposság uralkodott el rajtam, amit már régen megtanultam tisztelni. Ha anélkül éreztem volna magam ilyen szarul, hogy nem iszom előző éjjel, akkor egyenesen kórházba megyek. Így viszont maradtam otthon, és úgy kúráltam magam, mint aki beteg - ami így visszatekintve több mint egy egyszerű hasonlat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr975097857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2014.02.08. 02:54:12

Irigylem az embereket, akik egy laza hányással felülkerekednek a macskajajon. Megébredek kettőkor quarelin egy altató és mire hatni kezdenek már és mire a sör végére érek ismét mély álomba zuhanok.
süti beállítások módosítása