Az írek és az általuk annyira gyűlölt angolok egy dologban mindenképp mutatnak közös vonást: a mértéktelen alkoholfogyasztásban, melyet a rosszullétig, vagy egymás összerugdalásáig folytatnak. Ünnepeik is – lásd Szent Patrik napja vagy a Guinness day – az alkoholizálással és leghíresebb termékeikkel a whiskey-vel és a sörrel ápolják a legközelebbi kapcsolatot.
Az írek is gyártanak egy csomó felejthető sört, de a stoutot –1799 óta, amikor Arthur Guinness elhatározta, hogy kizárólag ezt a sörfajtát fogja készíteni – mindenki a Guinness-szel azonosítja. Amikor Arthur 43 éves korában, 1759-ben átvett egy elhagyott, rosszul felszerelt kis dublini sörfőzdét, a városban a sörfőzés nem tartozott a virágzó üzletágak közé, mert az egyébként is a csóró írek inkább az otthon illegálisan párolt whiskeyt és gint fogyasztották sör helyett, mely igen rossz minőségű lehetett.
Arthur Guinness kezdetben hagyományos dublini ale-t főzött, de a sötét porter, amelyet az 1770-es években Londonból importáltak Dublinba, olyan nagy hatást tett rá, hogy fölvette azt is repertoárjába. Fia 1803-ban vette át a sörfőzdét. A fejlődés időszakát a napóleoni háborúk után visszaesés követte, 1824-re az üzlet jóval a század elején elért szint alá süllyedt. Ekkor határozta el, hogy az addiginál erősebb, tartósabb sört fog előállítani, több komló és csak a legjobb minőségű anyagok felhasználásával. A kiadásaikat csökkenteni próbáló konkurensek sorra tönkrementek, és 1833-ra már Guinnessé volt Írország legnagyobb sörfőzdéje. Ekkorra az ital megítélése láthatóan javult, s minden társadalmi szinten nagy népszerűségre tett szert.
Benjamin Disraeli írja 1837. november 21-én kelt, nővéréhez címzett levelében: „Egy órányi teljes szakadás volt a fejemben. Tízkor hagytam el a házat, ekkor még szinte egyikünk sem vacsorázott. Az izgalom és a kavarodás soha nem látott méreteket öltött. Én egy nagy társasággal a Carltonban vacsoráztam. Osztrigát és rostonsültet ettünk, Guinnesst ittunk, éjjel fél egykor kerültem ágyba. Így végződött életem eddigi legemlékezetesebb napja.” (Megjegyzendő: valószínűleg Victoria királynő első a parlamentjének alsóházában a trónbeszédre adott válasz miatt létrejött „szakadás” volt az, amely ezt a napot Disraelinek oly emlékezetessé tette, nem pedig a Guinness és osztrigavacsora.)
Robert Louis Stevenson 1893. február 19-én, Mariposa nevű gőzhajó fedélzet kelt levelében így ír: „Fanny egész szárnyast befalt reggelire, nagy halom süteményről nem is szólva. Belle meg én legyűrtünk még egy tyúkot, és én addig nem fejeztem ezt a tivornyát, amíg nem nyomtam be egy-két pint Guinnesst.”
Dylan Thomas mesélte később hogy ő bizony többet is legurított egyetlen pint Guinnessnél: „Emlékszem, egyszer egy ültő helyemben megittam 49 Guinnesst és egy busz tetején utaztam haza. Semmi beteges nincs abban az emberben, aki ezt meg tudja csinálni. A tetején a busznak, nem emeletén!”
