Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörrel celebrált mise
2013. március 31. írta: Árpa Jankó

Sörrel celebrált mise

husvet_1.jpg

Norvég történészek szerint, Innocent pápa 1490-ben engedélyezte egy norvég templomnak, hogy a szertartások során részben sört használjon, mivel bort nehezen lehetett kapni. Más források szerint a templom kívánságát megtagadták. Az viszont tény, hogy 10 éve sörrel celebrált misét az angliai Szent Péter és Pál templom plébánosa. A gyülekezet a templom alapításának 250. évfordulóját ünnepelte két alkalmi sörrel.

Az első, az „1753” az alapítás évét örökítette meg, a „Thomas Beckes” pedig az alapítónak állít emléket. A „maradék” 240 palack sört, ami nem fogyott el az istentisztelet alatt, a mise után elárverezte Keith James tiszteletes. Nem volt nehéz dolga, hiszen a 250 évvel ezelőtti recept alapján főzött bitter ale és porter hamar gazdára talált, mivel a gyülekezet tagjain kívül a sörritkaságok gyűjtői is lecsaptak az értékes tételre.

ITT olvashat a templomról, amiből kocsma lett

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr325187122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.