Sötét idők jöttek Amerikára, amikor 1920. január 17-én teljes szigorával életbe lépett az USA alkotmányának 18. kiegészítése, más néven a szesztilalmi törvény. A jogszabály minden olyan ital gyártását és forgalmazását megtiltotta, amelynek az alkoholtartalma meghaladta a 0,5 százalékot. Az Egyesült Államokban élő nagyszámú német származású lakosság és más nációjú sörbarátok hiába tiltakoztak az ezt megelőző években, a törvény nem tett kivételt a sörrel sem. Hiába futottak be New York kikötőjébe az Európából hazatérő katonák hajói hatalmas „Sört akarunk!” feliratú transzparensekkel, a honatyák hajthatatlanok maradtak: a sör is alkoholos ital, s mint ilyen, üldözendő!

Hogy a mivé lett Amerika a száraztörvény által, mindenki előtt ismert, elég csak Al Caponéra hivatkoznunk, aki a leghírhedtebb szeszcsempészként, nemcsak vagyonát alapozta meg az illegális szeszkereskedelemmel – ez rajta kívül még sokak meggazdagodásához vezetett – hanem megteremtette a szervezett bűnözést is: államot az államban.

Végül – bár elég lassan, hiszen többségük vastagon részesedett hasznából – a törvényhozók is belátták a törvény értelmetlenségét, betarthatatlanságát, s az alkoholos italok közül először a sör főzését és forgalmazását engedélyezték 1933. április 7-től, még a száraztörvény decemberi, teljes körű eltörlése előtt.