Az amerikaiak jobb sört érdemelnek, mint a Miller, a Coors, a Lite vagy a Bud. Ez a gondolat vezérelte Jim Koch-ot is, amikor 1984-ben megalapította a The Boston Beer Companyt. A férfi nagyapja, déd- és ükszülei is sörfőzők voltak. A családi tradíciónak náluk is a szesztilalom vetett véget. Szerencsére Jim Koch évtizedekkel később ráakadt a dédpapa egyik klasszikus receptjére, aminek némi újragondolásával megszületett a Samuel Adams Boston Lager. A névadó Samuel Adams forradalmi gondolkodó volt, aki harcolt az amerikai függetlenségért.
A sör a megjelenése után hat héttel elnyerte a legjobb amerikai sörnek járó kitüntetést. A The Best Beer of the Great American Beer Festival díjat még további három alkalommal érdemelte ki Jim Koch, aki azzal is dicsekedhet, hogy az utóbbi évtizedben az ő sörei nyerték a legtöbb kitüntetést a különféle versenyeken.
Míg az első évben 600 hektoliter sört sikerült értékesíteni a Samuel Adams sörből, addig ez mostanra meghaladja az évi egymillió hektolitert. Ez a teljes amerikai sörpiac egy százalékát jelenti. Mindez persze már nemcsak a lager sörnek köszönhető. A Boston Beer további sörfőzdéket vásárolt a városában és Cincinnatiban. Jelenleg – az idénysörökkel együtt – huszonegy féle sört főznek.
A leghíresebb a világ egyik legerősebb és legdrágább söre, a 24,5 százalékos alkoholtartalmú Utopias. Olyan sörkülönlegesség, ami nem készül szériagyártásban. Először 1991-ben főzték, hogy aztán 2002 óta kétévente 8 ezer palacknyit töltsenek le. De a folyamatosan gyártott sörök között is egész sor különlegességet találunk. Ilyen a belga wit búzasörök világát idéző White Ale, az erős és malátazamatú Double Bock, a családi hagyományokat ápoló füstös ízű Boston Ale, vagy a német „schwarzbier” ízeit idéző Black Lager. A szortiment láttán csak egyetlen kétségünk támad: mit keres itt az amerikai átlag sörízléséhez alkalmazkodó Light?
A felsorolás sohasem lehet teljes, hiszen Jim Koch egyik legfőbb törekvése, hogy minden évben valamilyen újdonságot dobjon a piacra. Ilyen például az ugyancsak korlátozott mennyiségben készített Samuel Adams Chocolate Bock, amelynek főzéséhez a Scharffen Berger csokoládé kizárólagos keverékét használta.