Amikor mintegy húsz-huszonkét évvel ezelőtt számtalan kényszervállalkozó vágott lelkesen sörfőzde alapításába, közülük csak nagyon kevésnek volt akár a sörfőzéssel, akár a söreladással kapcsolatban tapasztalata. Ez azonban még egyfajta hurráoptimizmus ideje volt: úgy tűnt, hogy ebben az országban nincs annyi sör, amit ne lehetne eladni. Ennek tükrében talán érthető, hogy a kis sörfőzdék az alacsony árú, kommersz sörök piacán próbáltak meg érvényesülni. A „fénykorban” 1994-ben háromszáznál is több sörfőzde ontotta a core lagereket, amelyeket egy-két helyi, többnyire saját tulajdonú sörözőben mértek ki.
A vállalkozók azonban hiába tanultak bele a szakmába, esélyeiket tovább rontotta a sör jövedéki termékké válása, és az életszínvonallal együtt csökkenő sörfogyasztás is. Közben a nagy gyárak új tulajdonosai komoly beruházásokkal jelentős minőségi javulást értek el, és agresszív marketing stratégiájukkal tovább gyengítették a kicsik piaci pozícióit.1999-re a kisüzemi sörfőzdék sokasága ment tönkre, számuk százharminc alá csökkent, a felsőzsolcai versenyen mégis harminc főzde versenyzett, köztük néhány a mai értelembe vett kézműves sört is bemutatott az érdeklődőknek.
