Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Proberger Jakab
2011. július 15. írta: Árpa Jankó

Proberger Jakab

 

1686-ban a nemzetközi keresztény sereg felszabadította Budát és vele együtt Pestet. A seregben ott szolgált egy bajor fiatalember, bizonyos Proberger Jakab. Felcserként dolgozott, de a táborozások békésebb időszakában közkívánatra sert is főzött. Miután elfoglalták Budát, a török menekült, a hősi sereg nyargalt tovább. Proberger Jakab tábori felcser azonban gondolt egy nagyot, bár hivatásos felcser volt, ő mégis Pesten maradt.

A hadjárat két dologra ébresztette rá. Az egyik, hogy a ser szükséges a háborúban is, de mégis csak a békés polgári élet itala, a másik pedig, hogy a környéken nem különösebben jó a sörellátás. Szerencséjére a mai Váci utca 64. szám helyén akkoriban egy elhagyott török serfőző épületet talált. Mikor felfedezte, bajor szíve hevesebben kezdett dobogni, mert rádöbbent, ez élete nagy lehetősége. Megvásárolta az Udvartól az épületet, és engedélyt kért a serfőzésre, egyben kimérésre is. Mikor megkapta jelentős átalakításokba fogott.

Kellett hely az árpaáztatónak, az aszalónak, a malátázónak, a hűtőnek és a gyönyörű vörösréz főzőüstöknek. Berendezett több ivószobát, és kialakított egy kerthelyiséget is, ami egészen a mai Veres Pálné utcáig tartott. Nem csoda hát, hogy az egész környék kellemes malátaillatban úszott.

Proberger nemcsak ügyes serfőző, de ravasz üzletember is volt. Ígéretet tett, hogy az engedély alapján az adót közvetlenül az Udvarnak fizeti. A Habsburg-kincstár pedig mindig őrült az ilyesféle adóbevételeknek, így áldást adta a dologra, és 1687-ben elkezdhette áldásos működését a Leopold utcai serfőző.

Hogy kik jártak a sörözőbe az idő tájt? Meglepően sokan. Átballagtak a környékbeli mesteremberek, beestek a Dunán átkelő kereskedők, megtelepedtek a katonák, belógtak a diákok (nem messze már működött az egyetem), sőt a helyiséget megszentelték jelenlétükkel a papok is.

Proberger uram serfőző-monopóliumot is szerzett magának. Így az egész környéket ő látta el sörrel. Az ügyes Proberger gyorsan gazdagodott. Hamarosan a város egyik legtehetősebb polgára lett. Be is választották a tanácsba. Egymás után kapta a kamarási, szenátori címeket. Sőt! Megválasztották városbírónak – azaz polgármesternek – nem is egyszer! Egy idő után azonban sokaknak feltűnt, hogy a város egyik vezetője, aki a város egyik leggazdagabbja, pont Pest városának nem fizet adót, hanem befizetéseivel a Habsburgokat gazdagítja, pedig nem az Udvart, hanem a várost illette volna a sörfőzés után az adó!

1703-ban azonban az Udvar szabad királyi várossá nyilvánította Pestet. Ez sok mindennel járt együtt, többek között azzal is, hogy vitathatatlanná vált a város serfőzési monopóliuma. Proberger persze vitatta. Bécshez fordult, és kiváltságai megerősítését kérte. A Habsburg-udvar persze megerősítette...Ekkor már a nemes vármegye is a város mellé állt. Nem beszélve olyan finom jelzésekről, mint a kuruc lovasok fel-feltünedezése a városhatárban. Tehát, Pro Pátria... és most már a sörünkért is. Proberger persze labanckodott, de a város sikerrel vívta meg a maga „serszabadság-harcát”". 1711-re Probergernek át kellett adnia a serfőzőt a városnak. Ezentúl csak mint bérlő gazdagodhatott a pesti serivókon, de akónként 5 ser-garast tartozott fizetni a városnak.

Az egykori érzéketlen felcserszívnek is lehetett gyengesége. A sikeres serfőző mester és tekintélyes városbíró három hónappal a – különben teljesen jogszerűen – reá kényszerített bérleti szerződés aláírása után, 56 éves korában váratlanul meghalt. A jóféle vigasztaló ser a Leopold utcai vörösréz üstökben még több mint egy évszázadig forrt, de ekkor már Pest városa hasznára!

(A képen a Leopold utcai sörfőzőház Duna-parti vizemelőtornya)

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr873069807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.15. 13:47:26

a törökök (muzulmánként) úgy tűnik ismerték az emberi lélek rejtelmeit, hogy vallásuk ellenére alkoholt főztek

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.07.15. 15:10:59

@Mantlesorrow: Nem az alkoholfőzést, hanem a borfogyasztást tiltották. Mohamed a sörről szót sem ejtett!
süti beállítások módosítása