A minap örömmel fedeztem fel a bolti hűtőben szép emlékű prágai sörözéseim egyik tárgyát a Branik Svetly-t. Dobozos kiszerelés, 4,1% alkoholtartalom 167 forintért – prágai sör Borsodból. Feltételes reflex: ez jó nem lehet. Aztán egy pillantás az összetevőkre: maláta, komló, víz, élesztő és felébredő remény talán mégiscsak ihatónak bizonyul.

Elvesztve a maradék elővigyázatosságot, rögvest három dobozt tettem a kosárba, ha beválik, egész nyárra meglesz az ivósöröm. Tekintve, hogy egy sör nálam nem sör, többnyire nem ínyenckedem, hanem fogyasztok. Erre a célra tökéletesnek tűnt a Branik – olcsóban olthatom a szomjamat, mintha Staroprament vagy Prazdrojt innék.

Hazaérve rögvest sörnyitás, kitöltés, kóstolás. Hm. Ez nem is olyan rossz, kellemes csalódás, hiszen ez egy iható sör! Olcsó, dobozos liszensz – hurrá! A lelkesedés lendületében azon nyomban lehúztam a másik kettőt is és még akkor sem fogtam gyanút, amikor pillanatok alatt elillant a sör utóíze.

Másnap újabb két Branikkal leptem meg magamat. Pattintom az elsőt, kitöltöm, hirtelen felbuzog, majd ugyanezzel a lendülettel el is ül a hab, beleszagolok, ahogy mondani szokás se szaga, se bűze. Belekortyolok, semmi: testetlen, üres, ízetlen lötty. Olyan germánsörös az egész. Biztos nem volt tiszta a pohár! Alapos mosogatás, újabb Branik. Hát, a hab valamivel tovább bírja, de se apró, se nagy szénsav gömböcskéket nem látok pezsegni a sörben és az ízéről is a legtöbb jó, amit elmondhatok, hogy nem rossz, mert nincs neki. Csak a smucigságom az oka, hogy nem a mosogatóban végzi.

Indulok a törzskocsmám felé, hogy leöblítsem a gyalázatot a megbízható Staropramennel és azon töprenkedek, hogy mi vezette félre előző nap érzékeimet, mi tetszett meg a Branikban, ami az orromnál fogva vezetett? Vagy csak egyszer már végre örülni szerettem volna egy hazai liszensz sörnek?