A Budát igazgató Kamarai Felügyelőség – a pozsonyi Kamara kirendeltsége – 1688. augusztus 31-én leiratot intéz Buda Városa Tanácsához, hogy von Beckh báró a budai Vár kommendánsa parancsolatot adott ki, mely szerint a Vár markotányosa a várkapuk reteszének betolása utáni trombitás és üstdobos jel – mely a köznép gunyoros elnevezésében csapistráng – elhangzása után sem bort, sem sert ne merészkedjen csapolni, különben szigorúan „megstráfoltatik”.
Ezért a kamara inspektora szigorúan meghagyja a budai tanácsnak, adja ezt hírül a polgárságnak, mert akit rajta fognak, hogy sert vagy bort ivott a trombítás-dobos „retirata” után, illetőleg ilyesmiben a cirkáló patrol által „in flagranti rajtakapatik, az lefogatik és árestomba vezettetik”.
Ez a török hódoltság utáni budai serrel élés legkorrábbi serrendészeti adata, mely a város visszafoglalása utána pontosan két esztendővel már sermérésről és a serkorcsmák zárórájáról szól, mintegy igazolva azt is, hogy a sör a török hódoltság alatt is bőven állt Buda polgárainak rendelkezésére.