Vajon egy kormány akkor cselekszik-e helyesen, ha szabad folyást enged állampolgárai szenvedélyeinek, vagy korlátozza, esetleg betiltja azokat? Az egyértelműnek látszik, hogy a kábítószerekkel szembeni tiltás, a cigarettával szembeni tűrés és az alkohollal szembeni tolerancia nem fog az elkövetkező években változni.A legálissá tett otthoni pálinkafőzés egy sajátos válasz egy régi politikai kérdésre.De miért a pálinkafőzés kapott szabad utat? Emberbaráti döntés ez?
Az 1800-as évek végén a szárnyaikat bontogató szociáldemokrata pártok számára a pálinka sokféle szempontból ellenségnek számított. Az általános társadalmi hangulat, a közvélemény mind egyre és egyre kevesebbet tűrt el az ittasság következtében elkövetett vétségekből. A részegség miatt okozott munkahelyi balesetet nem fedezte a biztosító, viszont a munkahely elvesztéséhez, valamint gyors társadalmi lecsúszáshoz vezethetett. Pont a társadalmi státusz ily módon való féltése, és nem pedig az „osztálytudat” volt az, amely előmozdította a polgárságnak a pálinkaivó lumpenproletáriátustól való elhatárolódását.
Németországban ugyancsak fontos momentumnak számított, hogy a századfordulón óriási szalonokat nyitottak meg, az alapvetően tömegfogyasztásra épülő „.sörcsarnokokat”, amelyekben nevéhez illően természetesen sört csapoltak. A tömegek becsalogatásának érdekében a szalonokban rendezvényeket szerveztek, azaz kiadták bérbe a termeket. Ezekben a palotákban rendeztek pártnapokat vagy szakszervezeti tüntetéseket is.A termek finanszírozását többnyire sörfogyasztáshoz kötötték. Bérleti díj vagy haszonbérlet fizetésére ritkán került sor. Ez a tény azonban újra és újra ellentmondáshoz vezetett, így például a Munkások Absztinens Szövetsége sem mondhatott le a sör fogyasztásáról, ha tagjai egyáltalán találkozni akartak. Az állítólag független szakszervezeti házakat is súlyosan érintette a „sörprobléma”, ugyanis a szakszervezeti házakat sokszor csak a sörfőzdék hitelével tudták létrehozni, valamint finanszírozni. A hitelt pedig az évek során gyakorlatilag „le kellett inni”.
Így a sör egyre mélyebben szivárgott be a politikai életbe, ennél fogva azonban számos ellensége és pártfogója akadt. Ahogyan akkoriban világkép- és ideológiamentesen az egész alkohol- illetve absztinencia-kérdést egyszerűen nem lehetett megvitatni, úgy a megfelelő alkohol kiválasztásának is igen direkt politikai vonatkozásai léteztek. Tulajdonképpen a szociáldemokraták kétfrontos háborút vívtak. Az ellenség (a pálinka) nem csak alattuk dühöngött, hanem szemben is állt velük. Nem ok nélkül szólította fel a szociáldemokrata párt 1909-ben párttagjait és elvtársait arra, hogy kerüljék a pálinka fogyasztását. Itt most nem egyedül a józanság kérdéséről (a felhívás a sörre egyáltalán nem vonatkozott), hanem a nagyon is egyoldalú kincstári politikáról volt szó. A Német Birodalom adótörvénye a pálinka gyártásának és értékesítésének kedvezett, és ezzel a porosz junkerek vagyonát gyarapította. Így a szociáldemokraták a sörfogyasztást propagálták, hogy a „junker urak” még nagyobb befolyását a Német Birodalomban megakadályozzák. Az alkoholprobléma politikai és társadalmi kérdéssé nőtte ki magát.
Íme egy lehetséges válasz, hogy a rendszerváltozás óta miért nem erősödött meg Magyarországon a szociáldemokrácia. Talán, ha a sörfőzés is megkapná a pálinkát illető jogokat!
