Jókedvűen zöttyentünk le a Tulipán – azaz a Café Droszt – teraszára és azon nyomban rendeltünk négy korsó Pilsner Urquellt. A sör rövidesen párás üvegpohárban érkezett. Az ital azonban már küllemét illetőleg sem volt túl biztató. Lévén azonban, hogy vállalkozó szelleműek és persze szomjasak is voltunk, belekortyoltunk az opálos löttybe.

Sajnos azonban a belbecs sem volt különb a külcsínnél. A sör állott, enyhén savanykás volt. Bár a Pilsner Urquell még ebben a formájában is ihatóbbnak bizonyult mint a legtöbb „germánsör” (németesen csengő név, gazdaságosan előállított malátabambi),  mivel nem erre számítottunk – reklamáltunk.

Tettük ezt annak ellenére, hogy hasonló szituációkban szereztünk már rossz tapasztalatokat. Egyszer a felszolgáló, miután meghallgatta a panaszt, belekortyolt (!) a sörömbe, majd közölte nincs annak semmi baja és faképnél hagyott. Mint ezután én azt a sört…

Ezúttal azonban a pincérnő, anélkül, hogy ízmintát vett volna, elnézést kért és vitte vissza a söröket. Hogy a gyalázat ne essen meg ismét, rövidesen az új hordó csapraverésének hangjait hallottuk.

Mi azonban, biztos ami biztos, ezúttal üveges pilsenit rendeltünk. Mikor megérkezett a tálca sör megkérdeztem:– Erre a körre akkor a ház vendégei vagyunk?

– Természetesen! – hangzott a válasz. Ezután azt hiszem érthető, hogy ez az üveges sör, bármilyen más sörnél jobban ízlett mindannyiuknak.