Sörtéka a könyvfesztiválon
2010. április 23. írta: Árpa Jankó

Sörtéka a könyvfesztiválon

Magyarország is képviseltette magát a Gourmand World Cookbook Awards – Paris 2010 versenyében. A benevezett könyveket Madridban válogatta ki egy szakmai zsűri és a Magyarországról beküldött művek közül a Sörtéka című könyvet ítélték a legjobbnak. Így a könyv a párizsi döntőben A világ legjobb sörös könyve elismerő címért is versenyben volt. Alulmaradtunk, de másodiknak lenni is nagy dolog ez számunkra, hiszen sajnos Magyarország sem a söröskönyvek, sem a sörfőzés tekintetében nem tekinthető nagyhatalomnak.
A könyv – természetesen a teljesség igénye nélkül – bevezet a sörfőzés történetébe, majd országonkénti felsorolásban bemutatja a helyi jellegzetességeket és természetesen részletesen foglalkozik a honi sörgyártás múltjával és jelenével is. Minden fejezetet színes fotók, illusztrációk, söralátétek, címkék tesznek még élvezetesebbé. Egy gyöngyöző, nagy korsó sör mellett a legjobb olvasmány.
A könyvet Vida Éva tervezte és az Aréna 2000 Kiadó gondozásában jelent meg és természetesen ott lesz az idei könyvfesztiválon is. Az érdeklődők nemcsak megvásárolhatják, de szombaton fél öttől dedikáltathatják is a könyvet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr801945721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TonyCaviar 2010.04.25. 13:56:19

Gratulálok! És melyik lett a világ legjobb sörös könyve?
süti beállítások módosítása