Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


Karácsonyi ének
2017. december 18. írta: Merza Gábor

Karácsonyi ének

Ott álltak a pultnál, poharaikba kapaszkodva merengtek az élet mulandóságán. Mindannyian ott voltak, mind aki számít. – Még egy kört légy szíves! – szólt az egyik, a többiek egyetértően bólogattak. – Igen, igen – szólt a másik és kiitta a maradékot a poharából. Így tett mindegyikük, helyet csinálva…

Nagy Lajos: A nyári vendéglős
2016. március 06. írta: Árpa Jankó

Nagy Lajos: A nyári vendéglős

avagy a sörhabbal csak a baj van

A nyári vendéglős rendkívül figyelmes a vendégeihez. Már persze azt, akiről beszélek Mindenkinek, minden kívánságát teljesíteni akarja. Sőt a kívánságaikon túl is vigyáz a vendégeire: ügyel például arra, hogy a túl kövér vendég csakis sovány húst kapjon, hogy a gyomorbajos csakis fűszermentes…

Az első sör
2014. szeptember 19. írta: Árpa Jankó

Az első sör

(Részlet Jack London John Barleycorn című regényéből) Öt éves voltam, amikor először lerészegedtem. Egy forró nyári napon történt, apám szántott a mezőn. Hazulról küldtek, vagy félmérföldnyiről, hogy vigyek neki egy vödör sört. – Aztán vigyázz, hogy ki ne öntsd! – hangzott a búcsúfigyelmeztetés.…

süti beállítások módosítása