Néha, amikor leárazzák valamelyik szupermarketben, gondolok rá, hogy venni kellene, de ahhoz, hogy megérje elzarándokolni bármelyikbe is, annyi sört kellene vásárolnom, amennyit gyalogosan el sem bírok. Ugyan nincs se autóm, se jogosítványom, Ez az akadály azért leküzdhető lenne, akadna fuvar, ezekre a ritka alkalmakra. Csakhogy a vásárlással töltött idő, a belefektett energia, akkor érné meg, ha legalább két tálca – azaz negyvennyolc doboz, vagy negyven üveg – sört vennék magamnak. A fele, harmada elférne a hűtőben, szóval a tárolás nem megoldhatatlan probléma és én mindenütt szeretek sörözni – ottthon is. És persze bármikor.
Például előfordult már olyan, hogy megmaradt egy sör reggelre. Nem gyakran esik ez meg, de történt már ilyen és nyilván nem meglepő a poén – a nap a hűtőben árválkodó sör elpusztításával kezdődik és hasznossági szempontból nagyjából ekkor is ér véget. Szóval nálam a sörözésnek nincsenek időbeli korlátai.
Gondolom innét kezdve sejtik, miért nem jó, ha otthon tele a hűtő sörrel. Ami nincs, azt ugye nem lehet meginni. Ha viszont tudatomba befészkeli magát a tény, hogy a hűtő tele van sörrel, ez ellenállhatatlan kísértést jelent, hogy napszaktól függetlenül rendszeresen megdézsmáljam a készletet. Vagyis ugyan az olcsó sörrel nyertem a réven, de a minimum megkétszereződő fogyasztásommal vastagon kifizetem ezt a nyereséget a vámon.
