Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Léhűtők pedig nincsenek!
2016. december 15. írta: Árpa Jankó

Léhűtők pedig nincsenek!

A sörlevet a középkorban jókora kádakban hűtötték. A folyamatot a léhűtők gyorsították, akik kézi erővel, úgynevezett kavarómankókkal kavarták a forró levet. Ez a legképzetlenebb munkaerő, a kezdő inasok dolga volt. Körbe jártak a hosszúkás, rendesen tojás alakú léhűtőkád körül, ha viszont nem ügyeltek rájuk, akkor hajlamosak voltak a lustálkodásra. Innen ered a rosszalló léhűtő elnevezés.

Egy korszerű sörgyárban a termelés automatizált, a sör – jellemzően – egy teljesen zárt rendszerben készül. A dolgozók többsége csak azt ellenőrzi, hogy a folyamatba nehogy hiba csússzon. Azaz egy kivétel mégis akad.

Régebben a sör mindenfelé egyforma, szabvány palackokba került. Manapság azonban a hazai sörgyárak nagy gondot fordítanak a külcsínre, ezért különféle méretű és alakú sörösüvegekkel próbálják vonzóvá tenni terméküket, az egytől-egyig alsóerjesztéssel készített söröket. Így a palacktöltés előtt az automatizált töltősorról el kell távolítani az oda nem illő üvegeket. A léhűtő vendéglátósok és üvegvisszaváltók ugyanis fütyülnek arra, hogy melyik üres üveg, melyik rekeszbe kerül. Eleinte az idegen üvegeket összetörték, újabban azonban a fajtánként összegyűjtött palackokat a gyárak kicserélik egymás között.

A válogatás és a rekeszelés odafigyelést igénylő munkáját nem egy költséges gép, hanem egy erre a célra betanított munkás végzi. Itt nincs lehetőség léhűtősködni. A dolgozó árgus szemekkel figyeli a rekeszeket és az idegen testeket kiemeli a sorból és egy megfelelő sörösládába helyezi.

Napi nyolc órában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr332041657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.