Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Számlaadás kötelező
2021. november 28. írta: Árpa Jankó

Számlaadás kötelező

13345.jpg

Öt forint felett a számlaadás kötelező - hirdették a szocialista vendéglátóipar egységeiben a számolócédulák. Volt azonban a vendéglátásnak boldogabb korszaka is, mikor ezeken a kis papírdarabkákon nemcsak ez a felszólítás jelent meg, hanem mindenki, aki étellel-itallal foglalkozott. Hogy mostanában nincs igazi reneszánsza a számolócéduláknak, azt az adóhivatal intézte el: a pénztárgépes számlák ezen a téren is uniformizálták a világot.

Néhol még ma is a kocsmaasztalokra letett cetliken jegyzik a vendég fogyasztását. A szabályokra gondosan ügyelő kocsmáros azonban már az adóhivatal által megkövetelt nyugtával igazolja fogyasztásunkat. Hogy ennek ellenére ismét megjelentek a számolócédulákon a különféle italforgalmazók és vendéglátóhelyek reklámjai, az annak is köszönhető, hogy az igazi rendszerváltás a kocsmákban ment végbe. Lassan ismét felfedezik, hogy a sokak által hiányolt középosztály leginkább a vendéglátóhelyeken van jelen. Erre alapozva nyílnak sorra országszerte a jobbnál jobb, ötletesen megtervezett helyek. És egy magára valamit adó vendéglőnek kell, hogy legyen saját söralátétje, egyedi tervezésű étlapja, de sajnos számolócédulája nincs.

Pedig az ember szereti megörökíteni világmegváltó estéit – szeret eltenni valamit, ami később segít előhívni az emlékeket. Ennek az ősi gyűjtögető-vadászó szokásnak köszönhetően maradtak fenn és kerülhettek gyűjteményekbe vagy a családi relikviák közé ezek a becses papírrégiségek. Lehet, először csak figyelmetlenségből vágja zsebre a söralátétet, a számolócédulát, de aztán, ha sokat jár kocsmába, előbb-utóbb komoly gyűjteményre tehet szert. És itt jő el az igazság pillanata. Az asszony unszolására szemétbe kerülnek-e ifjú korunk szép emlékei vagy egy gyűjtemény alapjaivá válnak. Ha hallgatunk az asszonyra, életünk hátra levő részére biztosítottuk magunknak a zsörtölődő feleséget. Ha gyűjtővé leszünk, elindultunk a válás és a boldog öregség felé vezető úton.

Boldog emlékezetű, bohém nagyapáinknak köszönhetően mind a mai napig előbukkannak gyönyörű gyűjtemények, melyekre egyre többen vadásznak. A kis számolócédulák ma már akár többet is érhetnek, mint az a fogyasztás, amit összegeztek rajtuk. Becsüljük hát meg őket, és ne a felszámolásukon, hanem gyarapításukon gondolkozzunk. Még több számolócédula: itt

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr7111774297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2021.11.30. 09:33:25

Kapcsolódó anyag a csehországi strigulázásról, ami lassan ott is kikopik a divatból. drinkunion.hu/cikk/strigulak_a_cetlin
süti beállítások módosítása