Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden lében vén kujon
2015. november 05. írta: Kovács Gábor Maláta

Minden lében vén kujon

Körülbelül olyan öreg lehettem, mikor elkezdtem olvasni a könyveit, mint ő, mikor kultusza lett. Egyből beleszerettem írásaiba, mert nekem senki nem írt – Hajnóczy Pétert kivéve – még ilyen gördülékenyen a saját tapasztalatban megszenvedett alkoholizmusról, a nyomorúságos munkákkal fenntartott létről, mint Charles Bukowski.

Könnyű neki mondhatják önök, hiszen ő is utazott akárcsak Kerouac pőre vagonokon, volt idénymunkás déli farmokon, melózott vágóhídon, többnyire csak rövid ideig és elvégzett minden munkát, hogy hozzájusson a napi szeszhez. Csak a postánál tartott ki – valami megmagyarázhatatlan módon – több mint egy évtizedig, egyébként jó ha egy helyen egy hónapig húzta.

Könyveit olvasva valahogy már az sem stimmelt, hogy befutott, nem illik a képbe a siker, még akkor sem, ha alig telt el életében nap, hogy ne írt volna, ami azért is meglepő, mert kétségtelen, hogy soha sem volt józan.

Szorgalmának és a szerkesztőségekbe küldözgetett verseinek, elbeszéléseinek meg is lett az eredménye, híres író lett. Könyvei honoráriumából így aztán telt már jobb whiskykre és hatos karton sörökre. Élete nem nagyon változott ezenkívül, talán csak annyiban, hogy már nem csak kocsmába szedett fel piás nőket, hanem jó néhány kékharisnya maga is felajánlkozott egy alkoholmámoros kefélésre.
Felolvasó estjein a telt házat garantálta, hogy legtöbbször már részegen kezdett bele, de ha nem, akkor menet közben tolta be a szeszt, sört, bort, whiskyt válogatás nélkül. Mindig felült a provokációknak, ha éppen nem ő provokálta közönségét. Jó balhék voltak – akárcsak egy Doors koncert – ahol már az sem volt világos, hogy ki, mire is váltott jegyet.

Mindabból, amit a könyvek alapján véltem Bukowski alteregójáról Henri Chinaskiról, semmi nem jön le Bent Hammer norvég rendező Tótumfaktum című filmjében. A skandinávok amúgy erősek az alkoholizálásban és hát életük sem egy hawaii, de a rendezőnek mégis mintha fogalma sem lenne az élet sötétebbik oldaláról. A főszerepet alakító Matt Dillon, hiába sajátította el a részegek mozgását és gesztusait, nekem belőle csak az állandóan vakítóan fehér pulóverek és ingek maradtak meg. No meg az, hogy egy meglehetősen unalmasra sikeredett amerikai karriertörténet kockái peregnek, sajnos elég lassan, majdnem unalmasan, a szemem előtt.

Chinaski számomra nem egy ilyen szolid és főleg nem ilyen unalmas figura. Az a fajta részeges, aki, ha szembe jön az utcán jobb átmenni a túloldalra, akivel nem szívesen iszik együtt az ember, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor okoz botrányt, bonyolódik verekedésbe. Olyan, aki koszos és közönséges és napokig ugyanazt a szaros alsónadrágot hordja. Szóval, ha valaki szívesen tesz utazást az „éjszaka mélyére” jobban teszi, ha Bukowskival könyvein keresztül ismerkedik, abból ugyanis megtudhatja, hogy milyen is egy igazi részeges disznó.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr643210396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.