Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az éjszaka mélye
2015. október 11. írta: Árpa Jankó

Az éjszaka mélye

 

Aki ismeri, tudja, hogy az éjszakai ébredések távolról sem annyira szórakoztatóak. Hogy mennyire nem az, arról valamennyi alkoholista tudna mesélni.
 
Ezek a gyászos vergődések a semmittevés poklai, kezdődhetnek azzal, hogy egyáltalán azt meghatározzuk, hogy hol vagyunk, és hogy kerültünk oda. Persze ha ezt tisztáztuk kezdődnek csak az igazi gyötrelmek: csak a hajnal jönne már.
 
„Ébredés éjszaka égő és káprázó szemmel, hogy azon törjem a fejem, hova is tettem a cipőm, volt-e cipőm egyáltalán? Volt, s az elveszett is úgy látszik, a helyén van, de akkor hol a cigaretta és hol vagyok én?
Tartok tőle, hogy ez annak a láda komisz whiskynek köszönhető, amit Los Angelesben vettem, mert megtetszett a neve: Zöld Folyó. Akármilyen komisz, fele útra sem elég”
 
A fenti sorokat Malcolm Lowry írta. Ő aztán tudhatta micsoda kísértetek kergetik hajnali ébrenlétbe a részegségből józanodót, akinek nincs is más vágya, mint hogy végre virradjon és jöjjön akár a gyötrő másnaposság, csak az álmatlan forgolódásnak legyen már vége!
A nem kívánt virrasztás persze a legjobb szesztestvér, Charles Bukowski előtt sem ismeretlen:
 
„Los Angeles annyira fura volt. Tony fülelt. A madarak, már ébren voltak és csipogtak, pedig kint még teljesen sötét volt. Az emberek szép lassan megtöltik az autópályákat, hamarosan hallani lehet a monoton zümmögést, és a városban beinduló autók motorjának zaját. Eközben, hajnali háromkor a világ alkoholistái a plafont bámulják, és próbálnak elaludni, de nem sok sikerrel. Pedig megérdemelnék ők is a pihenést, megérdemelnék ők is.”
 
És Önöknek milyenek az éjszakáik?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr103263845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serpocak 2011.09.29. 08:17:39

Frankhiteles vagyok, nem alkoholista: én is felriadok hajnali háromkor és rámszakad az egész életem.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2011.10.03. 09:12:09

Ide is: A mértékletes péntek-szombat után úgy 2-4 körül ébredek, pisálok, betakarom a gyereket, aztán alszunk tovább... Ehhez, persze, 10kor fekszem.