Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörözés a Balatonon
2015. augusztus 06. írta: Árpa Jankó

Sörözés a Balatonon

vilagos.jpg

Először is szeretném leszögezni, hogy jelen tanulmány elsődleges célja, hogy bizonyítsa a hely szelleme mennyire erős befolyással bír, mind az elfogyasztott sörök mennyiségére, mind a sörivás stílusára. Mert, hogy egészen szélsőséges példával éljek: más sörözni Prágában és más a müncheni Oktoberfesten. Míg előbbi esetében a hangsúly a minőségi, utóbbi esetében abszolúte a mennyiségi iváson van.

A Balaton persze más. A Balaton mellett a nap – férfiember számára, aki természetesen sem a víznek, sem a napnak nem szerelmese, ezzel szemben nyaraláskor szívesen látogatja a piacokat és örömmel főz – a reggeli bevásárlással kezdődik. Gondolom, önök is megfigyelték, hogy a Balaton mellett mennyi férfi nyüzsög a piacok környékén. Ennek elsődleges oka, hogy reggel csak a családfő ébred a megszokott időben. Ekkor konstatálja, hogy előző este minden sör elfogyott. Sebaj! – gondolja – úgyse szeretném zavarni a családot.

Elindul tehát bevásárolni. Ehhez azonban ihlet kell, ezért első útja a kocsmába vezet. Itt természetesen számtalan sorstársával találkozik, akik a Napot hozzá hasonlóan sörrel köszöntik. Gyakorlati tanácsunk, hogy az első sörnél még ne vezéreljék Önöket kicsinyes gondolatok. Mindenképpen megbízható minőségű, lehetőleg kesernyés pilzeni sört válasszanak, és semmiképpen ne igyák üvegből. A tömény fogyasztása pedig végképp kerülendő.

A bevásárlásra terjedelmi okokból nem szakítunk időt, annál inkább a második sörnek. Ezt célszerű otthon elfogyasztani, mert ha ismét a kocsmában kerül erre sor, oda az egész nap, mert mint tudjuk, a második sör teljesen felesleges, csupán átmenetet képez a harmadik felé, amit azonban már lépés a kerülendő tömény felé. Ha tehát otthon, a család ébredezésnek hangjai mellett, elkészítjük a reggelit, felbonthatjuk a sört és lassan, a reggeli végéig, elszopogathatjuk. Legyünk azonban beosztóak, ennek a sörnek ki kell tartania nem csak a reggeli végéig, hanem addig is, amíg a család el nem indul a partra. Az esetleges gyors berúgás értelmetlen családi perpatvart vonhat maga után!

Miután magunkra maradunk nyitható a harmadik sör, ez okvetlen szükséges a főzéshez. Ügyes beosztással az étel elkészültéig épp végzünk a negyedik sörrel. Az ebéd és az ötödik sör eléggé eltelít, ezért utána ajánlott egy kis szundikálás. Az ébredés után irány a Balaton, ekkor már kevésbé van ereje a napnak, így a megmártózás után csak akkor igyunk egy jó sört a büfében, ha teljesen megszáradtunk. Ha meg se mártózunk, akkor se vezessen első utunk a csaphoz, szenteljünk néhány percet a családnak is.

Ha minden jól megy a hetedik sör után ismét megérkezünk a házba. Kezdődhet a vacsora, jöhet a nyolcadik sör. Ha gondoskodtunk, hogy a tévé előtt kényelmesen tudjunk elaludni, nyugodtan dőlhetünk a kilencedik sörrel kezünkben hátra: a tizedik még ott hever a hűtőben.

fotó: folyekonykenyer.blog.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr532085395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumifiu 2017.07.03. 23:20:22

A 10. lenne az a legendás küszöbsör ?

Kovács G. Maláta 2017.07.03. 23:26:56

Nem nekem a negyedi a küszöbsör, ami persze Unicum. Írtam róla: drinkunion.hu/cikk/kuszobsor