A középkorban a sör nemcsak mint élvezeti cikk, hanem mindennapi táplálék is fontos szerepet játszott Európában. Az egy főre jutó fogyasztás – a középkorban – egyes vidékeken elérte a napi négy-öt litert is. Ez bizonyítja, hogy sok helyen a sörnek nem volt alternatívája más italok között, illetve, hogy az akkoriban főzött (átlag)sör meglehetősen alacsony alkoholtartalmú volt. A mulatságra, a társas szórakozásra a különféle ünnepek, karneválok, éves vásárok, esküvők, születés, keresztelők és a temetések adtak alkalmat.
A régi világban pedig egy-egy ilyen esemény bizony több napon át is tartott. És ne feledkezzünk meg a vasárnapokról sem! A jó keresztény Európában a hetedik nap a pihenésé (és a szórakozásé) volt. A vasárnapi mise után a derék polgárok siettek a közeli kocsmákba, ahol hatalmas méretű korsóikba kapaszkodva vitathatták meg a világ folyását. Mások tekéztek, kártyáztak vagy vándorszínészek játékát élvezték. Megint mások maguk is rímfaragásba fogtak a kocsmaasztal sarkán. Egy dolog azonban közös volt bennük: a söröskorsó mindig ott volt a kezük ügyében.A középkori polgár minden lehetőséget megragadott a sörivásra: sörözött munka előtt, munka közben és munka után is. Azonban ne csodálkozzunk ezen! A középkori ember igen kemény életet élt: az egészségügy még igencsak gyerekcipőben járt, az orvosokat, vagy az annak vélt kuruzslókat csak a nagyon gazdagok tudták megfizetni. A hétköznapi ember tudatában volt annak, hogy bármikor, bármelyik nap meghalhat. Ha éppen nem valamilyen betegségben, akkor balesetben vagy valamely fegyveres konfliktusban. A lélektani hatás tehát meglehetősen erősen hatott abba az irányba, hogy addig kell élvezni a földi örömöket, amíg lehet
Az egyházi atyák természetesen nem nézték jó szemmel ezeket – az ősi, pogány hitvilágból eredeztethető – profán ünnepeket, de minden tiltás hiábavaló volt. A fékeveszett, zabolátlan tivornyáknak ez a korszaka végül a puritán reformmozgalmakkal, majd az azt követő ellenreformációval zárult le.