A középkorban a sört az aggok, betegek, nyomorékok, szegények segítő italának tekintették.
Ahogy Európában mindenütt, így Magyarországon is, az ispotályokat fenntartó kegyes szerzetesrendeknek, sőt az ispotályokat fenntartó városoknak is külön ispotályos serfőzése volt, esetleg magának a kórháznak volt saját serfőzőháza. Esetenként az illető város külön könyvelési tételre ajándékozta az ispotálynak a sert, vagy látta el saját sörével azt.
Pesten Nagy Lajos korában serfőzőháza volt az Európából Keletre, a Szentföldre tartó zarándokok szállóját fenntartó János-lovagoknak. A török hódoltság után Pest és Buda városok 1713-ban nyert városi szabadságlevélben külön pont emlékezik meg arról, hogy a város serházának jövedelméből tartozik fenntartani ispotályokat. Buda városa 1711-től kezdve minden évben nagy mennyíségű sert ajándékozott a ferencesrendi barátoknak azzal, hogy azt a szegények asztalán osszák szét. Budán és Pesten ez a szokás egészen 1848-ig tartott.
