Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fahéjas tehénpörkölt
2016. február 13. írta: Árpa Jankó

Fahéjas tehénpörkölt

Vétek György írása

Vétek György eredeti receptje avagy másnap minden megtörténhet

katzenjammer.jpg

Hozzávalók: egy 50-60 fős házibuli – lehetőleg olyan, amelyikből legalább nyolcan-tízen ott maradnak másnapra is, de ha nem, akkor délre visszajönnek, 3 kg tehénhús (mindegy, hogy melyik alkatrésze az állatnak, de ha lehet a patáját és a szarvát hagyjuk ki), 3 fej vöröshagyma (fejenként legalább 112 darabra vágva) és ezen kívül minden, ami a spájzban és a konyhában az előző napról megmaradt, valamint sok sör.

Előkészítése: Szédelgő fejjel felkelünk, és megpróbáljuk kideríteni, mit is keresünk itt, Segédeszközként használhatjuk előző napi (töredék) emlékeinket. Ha sikerült, nézzünk körül, van-e rajtunk kívül túlélője az előző estének, majd közelítsük meg a konyhát! Ezt persze nem szabad elkapkodni, hátha esetleg éppen ott vagyunk. Következő lépés: keressük meg a tegnap eldugott sört és fogyasszuk el.

Ezzel elérkeztünk a fahéjas tehénpörkölt készítésének egy igen fontos momentumához, a gyomortájékon jelentkező csillapíthatatlan éhséghez, A hűtőszekrény felderítése után azonban kiderül, még a jégkocka is elfogyott. A legrosszabb az, hogy már nem is vagy egyedül. Gyomrod korgására lassan mindenki felébred. És éhes. Rövid tanácskozás után dobjuk össze a pénzt egy jó kis tehénpörköltre, és menjünk le vásárolni, de a megfelelő mennyiségű sörről se feledkezzünk meg.

Elkészítése: A főszakács (akinél a legnagyobb kés van) mindenkit kiparancsol a konyhából. Ide már csak az teheti be a lábát, aki legalább egy pohár sört hoz. (Itt most a pörkölt elkészítésének hagyományos leírása következne, de azt meghagyjuk a több száz amatőröknek szóló szakácskönyv valamelyikének, a mi olvasóink úgyis tisztában vannak azzal.) Másfél óra múlva a főszakács fakanalába dől és elalszik, Ezen felbuzdulva mindenki úgy érzi, hogy tud főzni, és a keze ügyébe eső fűszereket beleszórja a rotyogó lábosba. Tehát figyelem! Nehogy kihagyjuk a szerecsendiót, a szegfűszeget, fahéjat, a mézet és persze a teafüvet se!

Tálalása: A konyhában fazékból fogyasztjuk kanállal, késsel, villával, kézzel, a bonbontartó fedelével, hamutartóval – hiszen már úgy sincs egyetlen tiszta edény sem.

Mindezek után felébred a főszakács és rájön, hogy éhen maradt. És minden kezdődik elölről.

 

Fotó: Winter Wolf Studios

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr542157630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása