Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A sörforradalom vége
2014. október 06. írta: Árpa Jankó

A sörforradalom vége

pina.jpg 

Már akkor gyanítottam, hogy a dolgok rossz irányt vettek, amikor a Főzdefeszt kinőtte a Mikszáth teret. Arra, hogy vége, még nem gondoltam, de azt éreztem, hogy alábbhagyott a forradalmi lendület, a résztvevők elérték céljaikat, integrálódtak a rendszerbe. A forradalmi sörök megkapták a kellő publicitást, kocsmák egész sorát szerelték fel kézművessör-csapokkal, boltok alapozták forgalmukat a kézműves sörök forgalmazására és kisüzemi sörfőzdék adtak el olyan mennyiséget söreikből, amit soha nem reméltek.

Az más kérdés, hogy a forradalom szele mennyire legyintette meg a fogyasztókat a fővároson kívül. Szerintem legfeljebb annyiban, hogy egy ideje a helyi főzde drágábban adja a sörét. Szóval cinikusan azt mondhatnám: Budapest jókora forradalmi sörfejként éktelenedik kis hazánkon, és ez így van akkor is, ha a sörfőzdék nagyobb hányada vidéken, a Dunán innen található. Természetesen Bart Dániel is minden dicséretet megérdemel. Az általa megteremtett publicitás sokaknak kedvet csinált a különleges sörökhöz, megnyílt egy ajtó a felsőerjesztésű sörök izgalmas világához, és lendületet kaptak az igazi házifőzők is, nem beszélve a revelációról, amivel a Főzdefeszt hatott néhány évvel ezelőtt, amivel nem sejtett sokaság érdeklődését keltette fel a sör iránt.

Szomorúan mondom, de szerintem ennek vége. Az új helyszínnel, a street foddal nem előbbre jutott az ügy, hanem bedarálták az események, ahogy ezt mutatja a budapesti – nekem kisbetűs – oktoberfeszt, mely igazi esztrád műsorként, igyekszik a profitot maximálni. Lesz itt minden, mint a búcsúban és ehhez az „eredeti bajor” hangulathoz a Paulaner fűtött sörsátra mellett – ha hihetünk a hirdetésnek – díszletként ötven, állítólagos kézműves sörfőzde statisztál, az erre az alkalomra épített Potemkin-faluban!

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr466765065

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Promontor nagy kézművessör tesztje: az "ivósörök" 2014.10.07. 09:33:39

Sörforradalom van honunkban, mint tudjuk. Szaporodnak a honi kézműves sörök. Az első főzdefeszten még nagy szenzáció volt armando IPÁja (IPA  = Sápatag Indiai Ser, szabad fordításban), mivel hogy saccperkábé az első teljesen magyar IPA volt (a Serforr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L. Svejk 2014.10.06. 21:18:34

A legutóbb az Andrássy is megmutatta, hogy igazán csak a homebrewerekben bízhatunk!

Baross Bierstube Budaörs 2014.10.07. 00:19:03

Ilyen negatív cikket nem olvastam az elmúlt 5 évben.
Már akkor gyanítottam, hogy a dolgok rossz irányt vettek, amikor a Főzdefeszt kinőtte a Mikszáth teret.
-Hát igen sokkal jobb lenne ha csak itt lehetne kézműves söröket kapni és Bélapátfalván.
Arra, hogy vége, még nem gondoltam, de azt éreztem, hogy alábbhagyott a forradalmi lendület, a résztvevők elérték céljaikat, integrálódtak a rendszerbe. A forradalmi sörök megkapták a kellő publicitást, kocsmák egész sorát szerelték fel kézművessör-csapokkal, boltok alapozták forgalmukat a kézműves sörök forgalmazására és kisüzemi sörfőzdék adtak el olyan mennyiséget söreikből, amit soha nem reméltek.
-Hát igen minden utcasarkon kézműves sört lehet kapni, persze a nagy gyárak meg tönkrementek.
Természetesen Bart Dániel is minden dicséretet megérdemel.
- Nyalifali. Pontosan. De szerintem Dani nem ezért csinálta ezt az egészet, csak ráért és várt téged, hogy eleged legyen ebből a sörhajcihőből. Biztos tetszik neki is amit írtál.
Szomorúan mondom, de szerintem ennek vége. Az új helyszínnel, a street foddal nem előbbre jutott az ügy, hanem bedarálták az események, ahogy ezt mutatja a rémálom fesztivál, a budapesti – nekem kisbetűs – oktoberfeszt, mely igazi esztrád műsorként, igyekszik a profitot maximálni. Lesz itt minden, mint a búcsúban és ehhez az „eredeti bajor” hangulathoz a Paulaner fűtött sörsátra mellett – ha hihetünk a hirdetésnek – díszletként ötven, állítólagos kézműves sörfőzde statisztál, az erre az alkalomra épített Potemkin-faluban!
-Most, hogy vége mindennek és vacak fesztiválblamák sorban jönnek, semmi értelme az egésznek. Kedveském, szeretném kikérni ennek az állítólagos 50 ,,díszlet,,(konkrétan minden sörfőzdét megsértettél) sörfőzde nevében e remek cikk tartalmi érvelését. A magyar (kitalált) sörtörténelmi bizottság nevében az ítélet: Nem ihatsz több magyar kisüzemi sört. A cikked után remélem egy pavilonnál sem szolgálnak ki téged.
Remélem finom voltam mint az élet habos oldala. Egyébként szerintem te is a Putyilov gyárból jönnél ki a Potemkin faluba, bár nem várunk.
Remélem megsértődtél és írsz valami frappáns megmagyarázó választ, hogy neked van igazad és én vagyok a hülye.
Sok sikert kívánok neked!
Üdv, Gábor

Alkyon 2014.10.07. 09:51:59

Igen, van egy tendencia az "elüzletiesedésre", de ezek a sörfőzők erre tették fel az életüket (és sok pénzüket). Te sem gondolhatod komolyan, hogy jókedvből csinálják majd a minőségi söröket. Szeretik csinálni és meg is éri nekik. Ez nem baj, ettől még jó emberek. Nekem nincs főzdém, de időt, energiát és pénzt nem kíméltem, hogy kijöjjünk az Indián sörrel. Igaz aztán nem sokan kóstolták, de aki megtette, az örült neki. Megérte...de nekem van állásom, el tudom tartani a gyerekem. De ha nem lenne más, akkor persze hogy arra törekednék, hogy megérje anyagilag.
Én is utálom a kézműves szót, mert tákolmánynak tartom. Persze rá lehet húzni, hogy a malátát a két kezemmel rakom bele, meg én szedtem a komlót wazze, de akkor sem a nagymami malátasört főz a kredencen esete ami tényleg HC kézműves.
Pécsen lakom és igen, a sörforradalom eme végvárában keveset érzünk a nagy budapesti csodából, legfeljebb, hogy itt is drága a jó sör, csak kevesebb a fizu, ezért hazamegyek és főzök egyet, aztán leülök a barátaimmal és jól lefikáznak, pedig jól esik nekik, meg jobb is mint a pécsi. Nekem is jól esik, mert őszinték. Ezt az őszinteséget kell megtartani. Szerintem ettől lesz forradalmi a dolog. Semmi nyalifali. Tisztelem a másik sörfőzőt annyira, hogy őszinte vagyok. Aki meg ennek ellenére is folytatja a rossz irányon, annak az idő úgyis választ ad. Minden forradalmat konszolidáció követ. Most talán ennek a kora köszönt be, ha már történelmi kifejezésekkel dobálózunk...és igen ihatsz kisüzemi sört, csak dupla áron, hogy haza kelljen menned és megfőznöd a sajátodat, hogy aztán örülj neki, mert valami forradalmit alkottál, pedig csak egy igazi kézműves sört főztél és nem kisüzemit...
Üdv,
Tamás

sovesztomesz 2014.10.07. 10:33:33

A Jó-jobb sör Drágább, ezt el kell fogadni! Ettől persze még igaz, hogy üzlet is egyben a kis főzés. De nem kéne abba a hibába esni, hogy a legkisebb befektetés mellett, a legnagyobb hasznot kivenni a termékből. Ahogy a legtöbb magyar multi-főzde teszi... a Múltkor a kőbányai sörgyár-látogatós feszttel kapcsolatos egyik blogon ecsetelni próbálta egy bennfentes,"... a kukorica nem ellenség, hanem barát..."; na, ezt a feelinget viszont jobb ha elfelejtjük, nekem konkrétan hányingerem van az ilyen parasztvakítástól.
A legutóbbi Főzdefeszt tényleg totális káosz volt, de ezt utólag a szervezők is elismerték, szóval, a sörökkel nem volt baj, de a tengernyi tömeg miatt én sem mozogtam sokat, így az eddigi legkevesebb féle sört sikerült tesztelni. Nem nagy gond, legalább mélyebbre nézhettem az adott pohár feneke felé :-). A forradalom lelassulni látszik, de még él és "szorgos népünk Győzni fog!" A legjobb példa az alibi főzésre egyébként mondjuk a Palóc-főzde! Drága ivósöreikkel lemorzsolódtak a fesztről, pedig a Dunakanyar IPA-jukat én imádom. Kár, kár, de rajtuk is múlik, mert nincsenek véletlenek, de ez csak egy példa, lehetne még sorolni. Nem vagyok sznob és meg is értem a vidéki kis főzdéket, nehéz drága-jó söröket eladni lokálisan, de nem szabad feladni teljesen a kísérletezést ennek ellenére, mert ha feladjuk, a forradalom elvész, vagy átalakul megélhetési alibi-főzéssé!!! Szóval, én bízok a kicsikben, hogy mindig lesz vmi új és szebb-jobb tutibb főzetük, hogy a parázs ki ne aludjék!!!

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.10.07. 10:39:23

nagyon jó címet adtál a képnek, mikor elmentetted :P
Amúgy - részben - aláírom a posztot.A facsén már kommenteltem.

Baross Bierstube Budaörs 2014.10.07. 10:54:38

Kedves Tamás!
Az elüzletiesedés, térnyerés. Ha nincs sörfőzdéd, nem forgalmazol sört, nem ebből élsz, nem tudod milyen nehéz falakba ütközöl. Nem véletlenül szűnt meg ennyi sörfőzde magyarországon. Ezek a fesztiválok pont azok a fórumok melyeken meg lehet mutatni azokat a söröket amit az eddigi sörfőzdék és vándorsörfőzők fejlesztettek. Konkrétan az Indián egy túlkomlózott sör, jelenleg most trendi és jópofa de az ihatóság határán mozog ebben az IPA kategóriában. A vándorsörfőzőknek és sörgerilláknak meg egyébként fel kéne vállalni a sörfőzdét, nevét hol főzték a sört. Rozsnyón már több sörféleséget főznek mint itthon. A hazai sörfőzdékben is van ez a álprofizmus az álale sörfőzés de egy átlagfogyasztó nincs tisztában hol is van pl. a Kukorikon sörfőzde. Az árakról meg egyébként egy liter sörön úgy tudom. 70-80 Ft jövedéki adó van és van palack, kupak, címke, csomagolás, szállítás, stb. Ezek szerint vettél már komlót és a főzdének is a kereskedőnek is vannak költségei és nem szeretnének jótékonykodni a sörárusítással. Ez természetes mert piac. Így, ettől drága egy kisüzemi korsó sör ára. Pécsre egyébként mennyi az üzemanyag ára oda-vissza a főzdéből? Üdv, Gábor

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.10.07. 11:02:03

A sörforradalom kifejezés egy jól eltalált marketingszöveg, nem több és nem kevesebb. Ha a ma zajló sörügyi folyamatokat igazi forradalmakhoz hasonlítjuk, mindenképp sántít a hasonlat.

Ettől még van egy folyamat, aminek vannak pozitív és negatív elemei. Az oktoberfest szerintem is inkább negatív, ezért aztán nem is teszem tiszteletemet, sőt a róla elmondott kritikus mondatokkal is egyetértek.

Másfelől az ilyen "fesztiválokra" van igénye istenadta népünknek, akár van "sörforradalom", akár nincs. Ha nem lenne, akkor most valószínűleg a Borsodi szponzorálná az eseményt és Bőcsön főzött kukoricás Löwenbraut és Spatent csapolnának "bajor" sör gyanánt, kézműves szekció meg valószínűleg nem létezne. Ehhez képest nem is olyan rossz a helyzet.

Beer Ninja 2014.10.07. 11:46:33

Vidéken nincs semmiféle sörforradalom. Kevés fizu és 'olcsó' Borsodi van vagy Ászok, aki igényesebbnek hiszi magát Sopronit iszik. Katasztrófa.

Sörforradalom akkor lesz, ha értelmes áron lehet majd értelmes mennyiségű jó sört venni (vidéken is), és nem 0,33-asokat sokszázért.
süti beállítások módosítása