Ki gondolná, hogy egy modernkori csapatépítő tréningen, az asztal alatt ivó nők egy régi szokás felelevenítésén fáradoznak. Ennek gyökerei megtalálhatók a selmecbányai diákok serrendtartásában is. Annak idején Selmecbányán a vidám italozások szigorú regula szerint folytak. Az italozás a Serkirály vezetésével zajlott: volt sörös párviadal, ittak körömpróbát és a söröscsizma mellett az ivó tülök is járta. A sörös szamár legendája érdekes szokásban élt: a Serkirályt szamáron, azaz egy avatásra váró «gólyán lovagoltatták» meg. A regula ellen vétőknek az asztal alá bújva kellett egy korsó sert meginniuk. Minden bizonnyal innen származhat «az asztal alá itta magát» szólásunk.
Egy másik szólás az asztalra vágás is egyfajta sörös-társasági szokásból származhat. A középkor kicsapongó testvérségeinek, a 17-18. század Fekete Misés Testvérségei éltek tovább az úgynevezett Mamlasz Testvérségekben. A fönök a Főmamlasz volt, együttlétük «Mamlasz munka» nevet viselt. Tilos volt a Tisztességes név, a tisztességes köszöntés. A belépőnek az asztalra kellett vágni. Aki rendesen köszönt, aki nem volt trágár, aki nem ütött az asztalra, bírságot fizetett a Mamlaszládába. Tilos volt az igen, nem, fehér és fekete szavak használata és mindent fordítva kell csinálni. Minden sértést szótlanul kellett eltűrni. A legfőbb tisztességadás a «Rühös Mamlasz!» titulus volt.
Forrás: Borsdodi Bevilaqua Béla: A magyar serfőzés története (1931)
