Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

NENI azaz a Nem Nagyipari sörök
2013. december 01. írta: Árpa Jankó

NENI azaz a Nem Nagyipari sörök

 

bunkó.jpg

Tekintve, hogy a kézműves sör kifejezéssel tele van a hócipőm használom ezt a NENI sörök kifejezést, mivel ez sokkal jobban kifejezi, hogy milyen sörökről is írok. Aki ismeri ezt a világot, tudja, hogy itt is, akárcsak a nagyipari sörök között, előfordulnak kiemelkedő sörök, de legalább annyi az ihatatlan lötty is. Mindez persze nem számítana, ha a NENI-sörök kedvelői csak a söripari termékekre terjesztenék ki megvetésüket és nem  azok fogyasztóira is.

Történt, hogy néhány napja a Facebookon rosszalló megjegyzést tettem, egy írásra, mely a Cinken jelent meg Ezt gondolják az amerikai sörbuzik a magyar sörforradalmacskáról  A megjegyzésemre, egy kedves barátom reagált az alábbi szavakkal:  Nem kell annyira haragudni a "kézműves"sörökre! Mindenki azt iszik, és dicsér, amit akar. Pontosan ez a lényeg!

Válaszoltam erre, hogy, én nem a nagyon helyesen idézőjelbe tett kézművessörökre haragszom, hanem a Cink cikkét tartom cinkesnek, mert érdektelen emberek szubjektív véleményét kibaszott hosszan tálalja, anélkül, hogy az égvilágon szólna bármiről is, legfeljebb néhány felkapott helyet reklámoz. Így a Léhűtőt is, ahol most a Sötét Bunkó, a legújabb (?) NENI-sör.

Ez a sör jól kifejezi mindazt, ami miatt nem túl pozitív amit a magyar NENI-sörökről gondolok. Fogalmam sincs ki csinálja, de már a névadás is jelzi, hogy ez itt egy letaglózó barna sör, amit egy nagyon vicces sörfőző készít. Természetesen IPA. Az IPA és a ízesített sörök képezik alapvetően az NENI-sörválasztékot. És persze a nagy mennyiségben gyártott kisüzemi lágerek, de ezekről majd máskor. Szóval IPA. Azzal nincs bajom, hogy egy sört erősen komlóznak, magam is szeretem a keserű söröket, de az, hogy telebasszák (bocs!) a sört öt-hatféle egzotikus komlóval, nem hogy nem garancia a jó sörre, hanem gyakran pont az ellenkező hatást váltja ki a mindenen eluralkodó komlókeserűség. Megértem, hogy nem képesek a főzetet reprodukálni, ezért gyakori az új névadás. Megértem, hogy szellemes neveket kell választani, de ettől csak menő lehet egy sör, nem feltétlenül jó is. Sajnos az is megakadályoz abban, hogy megszeressem a NENI-söröket, hogy a nyomulást ami körülveszi őket nem tudom tolerálni. Ne nézzék már izlésficamos hülyének azt, aki megiszik egy Karpackie-t. Márpedig annak tartják, no nem a NENI-söröket főzők, hanem azok a sörbuzik, sörsznobok, sörínyencek, akik ezt az egész sörforradalmat, lelkes ajnározásukkal nevetségessé teszik!

A fotóért köszönet Nagy Ákosnak!

#hülyenév

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr185670457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impavidus Mortalium 2013.12.02. 09:39:59

Lehet, hogy Én is sörsznobnak vagyok elkönyvelve mások szemében, - bár magamat nem tartom annak - én mindenféle sört megiszok, (lehet ugyan, hogy csak egyszer és többet nem veszek belőle) mert anélkül ugye nem tudnék különbséget tenni sör és sör közt, ha nem kóstolom meg.
Nem nézek éppen ezért ízlésficamos hülyének senkit aki megissza a Karpackie-t akár szívesen, mert neki az ízlik, sőt nagyon jókat elsörözök a cimborámmal, aki a Deep-et is nagyszerű sörnek tartja. Ő azt issza, én meg a magamét.

Viszont valóban ízlésficamos hülyének tartom aki, a magyar Heinekent, Gössert, Kaisert a legjobb sörök közé sorolják és büszkén feszítenek kezükben a pohárral, hogy ők csak jó sört hajlandóak inni. A Milleres, Stellás rétegről nem is beszélve.
Ezért a pénzért azért már valóban jó sört is lehetne venni.

Az árérzékeny sörfogyasztó réteget szintén nem nézi le szerintem a magamfajta "sörsznob" csak nem érti meg. Igazából ez az árérzékeny réteg mint többször megbizonyosodtunk róla némi számolgatás után, nem igazán költ kevesebbet egy-egy este folyamán egy szórakozóhelyen, vagy akár hétköznap este. Csak többet iszik. De ez is viszonyítás kérdése.
Hogy karácsonyi-téli aktualitást adjunk a dolognak:
Én kifizetek 750 forintot egy BUSH NOËL-ért, cimborám kifizet ugyanennyit három Dreher Winter Moment-ért.
És ugyanúgy érezzük magunkat.
Még mámorosságban is. Én megittam egy 12%-os sört, ő megivott három 4,5%-ost.
Vagy megiszok egy üveg St Bernardus Abt 12-t ő pedig három soproni ászok-ot.
Ő élvezi azt hogy sokat ihat, én meg hogy élvezek egy kiváló sört.
Őszintén, ha én fizetem, akkor szívesebben iszik ő is ilyen söröket, de sajnálja kiadni rá a pénzt, mert az nem mennyiség, és őt inkább az érdekli, mint a kellemes ízek.
Az árérzékenység igazából a mennyiségi fogyasztókat érinti szerintem, mint a minőségi fogyasztókat.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.12.02. 20:10:42

Egyrészt egyetértek. A Cinken két egyszerű amerikai turista lett sörbuzinak kikiáltva. Ha megnézi az ember a blogjukat, egy igazi amerikai semmitmondóan bugyuta gyenge massza. Másrészt nagyon nem értek egyet. Pont az IPA-ban elég jól állunk. Grabanc, Távoli Galaxis, NoHoplimit. Egyikre sem mondhatod, hogy öncélúan belecseszett a készítő egy nagy marék újvilági komlót, hadd marja szét a torkunkat az alfasav, és ne tudnák reprodukálni a főzők. De van a piacon szép, visszafogott IPA is, amolyan Fuller's-vonal, a Legenda Kelet-Indiai Társaság IPA, nagyon szép példa, és az ő Jokerface-ük is egy remek amerikai stílusú IPA. És a cikkben felemlegetett Sötét Bunkó (ezt még csak a napokban fogom kóstolni, ehhez nem tudok érdemben hozzászólni) főzője sem az a csesszünkbeleésznélkül mindent fajta. És a névadás? Ez a Raging Bitch-nél jelentősen visszafogottabb. :)
El kell fogadnink, ahogy a 90-es évek vége felé a borok közt minden barrique volt és az volt a sztár és volt közte jó meg öncélú, úgy a jelen időben a "sörforradalom" ikonikus darabja, az IPA és a keserű van terítéken. Majd picit lecseng a komlóörület, és finomodnak a fogyasztók is, és megörülnek egy szép, zöldségesen száraz pilseninek.
Én úgy vagyok sörsznob, hogy ha egyáltalán nincs kedvemre való sör vagy bor, akkor vizet iszom, a Karpackije, ha nincs más, még a tűréshatáron belül van, valahol a magyar Staropramen környékén. De akkor virslisznob is vagyok, mert nem eszem meg a Tesco-s baromfivirslit, csak a roppanós 94% húsbból készült bécsi virslit. Vasárnap voltam kinn a helyi adventi vásárban, és nem volt csak dobozos Borsodi, Arany Ászok meg citromos Gösser, így hazáig kibírtam sör nélkül, bár nagyon nehéz volt, otthon meg toltam egy Asam Bock-ot...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.12.02. 21:17:01

Hát, a a sörforradalom Amerikából jött és mint tudjuk, Amerika nem csak a craft beer hazája, hanem a marketingé is. Ez van, ilyen világban élünk. Nem a marketinget kell beszopni, hanem a sört... ;-)

Szerintem is elég csenevész aműgy a mi kis sörforradalmacskánk és azzal is egyetértek, hogy az IPA- meg gyümölcsözésmánia inkább a gyengeségünket tükrözi, mint az erőnket. Ezek azok a sörök, ahol az alapanyagok markáns íze könnyebben elfedi azt, hogy a serfőző tudás azért az még messze nem áll német vagy cseh szinten.

Nem véletlen, hogy NENI pilzeniből jót még nem ittam: van egy-két elfogadható kisérlet, de azok is inkább csak alulról súrolják a cseh vagy német átlagot. És valószínűleg ezek a klasszikus lager típusok azok, ahol a legtöbbet kell majd várni jó magyar NENI sörökre.

Azzal is egyetértek, hogy egyenetlen a színvonal, van sör, ami elsőre remek, aztán utána elromlik, nincs két egyforma főzet, én meg ilyenkor siratom azt a jól sikerült első főzetet. (Nálam a Diesel volt ilyen, csak hogy nevesítsek is valamit. Vagy pl. az idei első Winternacht se jött be, de azért az még kap esélyt...)

Mindezzel együtt azért összességében jó, hogy van ez a kis magyar sörforradalom: akadnak jól sikerült magyar NENI sörök és megnőtt a külföldi választék is, főleg a szivemcsücske cseh sörök választéka. Szerintem ezek egymást erősítő folyamatok. Legalábbis remélem.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.12.02. 21:36:24

Mondjuk az még egy leküzdendő akadály, hogy árszintben már ott vannak a a magyar NENI sörök, mint egy import német, belga, vagy cseh specialitás.

Egyrészt, ez az árszint kizárja az nagyobb tömegeket, másrészt a hozzám hasonló sörbuzik kis piacán meg kell küzdenie az importtal, ami hosszabb távon lesz igazán gond: az rendben van, hogy megkóstolom az új magyar NENI-t, mert kiváncsi vagyok rá, de ez a fajta kiváncsiság csak az első főzetet fogja eladni. A másodikat, sokadikat a sör saját maga fogja. Már ha elég jó.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2013.12.02. 22:00:50

Gábor, itt valami tévedés lesz!
A két amerikai tényleg az volt, ami: két egyszerű amerikai. Szerintem érdekes, hogy két egyszerű amerikai mit mond rólunk, Magyarországról - speciel ők a sörökről. S a Cinken nem volt hosszű taglaló cikk róluk, kb. a lényeget lefordították. S örült a szerző, hogy az egyszerű amerikaiaknak tetszett Budapest. Kissé bolhát kreáltok az elefántból - a Cink egyáltalán nem valami világraszóló hírt mutatott be.
A telebasszuk komlóval marhaság. Nem az a lényeg egy IPA-ban, hogy rohadalom mennyiség kommló legyen benne, inkább az, hogy több, mint a szokásos, viszont jól adagolva. Az egzotikus meg azért egzotikus, mert egy amerikai típusú sörhöz nem használhatunk kontinentális zatec komlót, na! És a Sötét Bunkóval békülj ki, mert jó sör. De tényleg finom;-)
A Karpackie fogyasztóval az a bajom, hogy szeméttel telebaszott(hogy maradjunk a szóhasználatnál) sört iszik. Az ő baja, ha dikálium-metabiszulfiddal stabilizált nagyipari kukoricás löttyöt vedel. De ezt megérteni nem tudom. Ha ez a sörbuziság definíciója, akkor én az vagyok. Nem az egszerű, de jó sörökkel van a bajom, hanem a szeméttel, az enzimessel, a tartósítottal.
Viszont a kézműves jelzőtől már én is okádok. Ezzel az a bajom, hogy a kritikai visszhang teljes hiánya vezet ahhoz, amit mondasz. Hogy összevissza ingadozó szarul sikerült löttyök körül is zajlik a "hype". És azt hiszem, hogy neked ezzel van bajod. És ezt a kettő irányt ketté kell választani.

zsombibacsi · http://www.gaultmillau.hu/mese-habbal 2013.12.02. 22:46:03

Bár én magam is gyakran használom a kézműves jelzőt (szimplán azért, mert egyszerű, ha azt mondom, kb. tudnak azonosítani az emberek egy kategóriát vele), azzal teljesen egyetértek, hogy az értéke kezd teljesen eltűnni, ez a gasztronómia területén nagyon kézzelfogható (pl. Molnár B. Tamás is gyűlöli a jelzőt. Ebben azonban nincs semmi meglepő, mindig lesznek, akik csak hasznot akarnak húzni az effajta hangzatos elnevezésekből: pl. fair trade cuccok, stb. Ennek ellenére viszont azzal nem értek egyet, hogy itt most fikázni kéne a sörforradalmat, egyelőre ott tartunk, hogy örüljünk, hogy egyáltalán van. Majd akkor, ha lesz kétezer házi sörfőző és ebből ezerötszáz ugyanazt az agyonkomlózott tucatIPA-t főzi, akkor időszerű ezen keseregni. Így nem érzem, hogy kéne. Azzal meg szerintem szintén nincs semmi baj, hogy egy sör alá marketinget is nyomnak (sötét bunkó), főleg akkor, ha jól is sikerült, de ezt nyilván én másképp látom, mert szerintem finom volt, így nem zavar a hatásvadász elnevezés sem. Ha nem így lenne,én is dühöngenék biztosan. Ha Gólem Feketének, Pusztai Betyárnak hívták volna, akkor is lenne, aki dühöngene rajta, többek között én is, mert szerintem a név illett a sörhöz, ebben az esetben legalábbis.

Szerintem be fog itt állni egy szép egyensúly és mindenki meg fogja azt kapni, amit akar, lesznek minőségi alapanyagokból főzött sörök a legkülönfélébb stílusokban, lesznek agyonkomlózott IPA-k is, búzák, duplabakok, tripelek, ízesítettek, amiket sokan szeretni fognak, sokan nem, és lesznek olyanok, akik a kézműves jelzőt használva főznek szart, sőt olyanok is (:)), akik a NENI jelzőt használva fognak szart főzni.

mad_scientist 2013.12.03. 08:48:11

Jogos a problémafelvetés, a pils típusú ivósör alul van reprezentálva.

Impavidus Mortalium 2013.12.03. 13:49:58

@mad_scientist:
Talán azért, mert viszonylag jó áron viszonylag könnyen elérhetőek jó minőségű külföldi pils sörök.

Nehéz kisüzemi módon, a már bejáratott, és a magyar kisüzemi sörnél könnyebben elérhető, jobban marketingelt, sok helyen és gyakran elérhető ivó pilsekkel, Lagerekkel szemben újat és ár-érték arányban jobbat csinálni.
Ezzel szemben az Ale típusok nem nagyon eltterjedtek itthon, úgyhogy ott még tudnak újat és szokatlant mutatni, ezért jobban el is adhatóak.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.12.03. 16:32:39

A Cink cikke érdektelen. Ebben egyetértünk. De ezzel a cikkel/véleménnyel meg az a bajom, hogy olyan, mintha teljesen figyelmen kívül hagynád azt a nemzetközi trendet, amit utánozni/követni akar a leírt jelenség. Vélhetően a véleményed ennek tükrében is állja a helyét, csak így a semmiben lógónak érzem.

Meg marketing szempontból sem teljesen megalapozott ez. Az IPA niche, a gyümölcsös sör is niche volt, az iható még most is az. Ha megnézed a kézműves piacokat, ott sem a párizsival próbálnak betörni (bár vannak olyanok, akik a vicc kedvéért készítenek abból is rendeset). Kell az egzotikum, ki kell tűnni. Ez néha kiveri a biztosítékot, de, ugye, ez minden új paradigmával így történik.

De ha azt akartad, hogy sok felháborodott ember próbáljon meg itt kultúráltan belédkötni, akkor jól sikerült:)

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2013.12.03. 19:23:01

Barátaim! Szesztestvérek! Sörbuzik és mennyiségi ivók!
ELÖSZÖR IS BOCSÁNATOT KÉREK A SÖTÉT BUNKÓTÓL!

Nagyon rendben van ahogy @Impavidus Mortalium írta:"Én kifizetek 750 forintot egy BUSH NOËL-ért, cimborám kifizet ugyanennyit három Dreher Winter Moment-ért.És ugyanúgy érezzük magunkat." Maximálisan egyetértek, hogy nem baszogatod, hogy ízlik-e neki, vagy csak takarékos, esetleg jobban szereti a mennyiséget, ne adj isten még ízlik is neki.
Ugyanakkor a @pif: által idehozott boros hasonlat meg a virslisznobság számomra értelmezhetetlen, örülök, hogy sörben tudatos vásárló vagyok.
@promontor: szerintem értette mit nem sikerült jól IPA ügyben kifejeznem, hagy idézzem: "... a sörök, ahol az alapanyagok markáns íze könnyebben elfedi azt, hogy a serfőző tudás azért az még messze nem áll német vagy cseh szinten."
Hogy ehhez képest hol áll marketingjük, arról még szeretnék egy hosszabb írásban megemlékezni!
@zsombibacsi: egyetértek veled, előbb-utóbb beáll az egyensúly és helyükre kerülnek a dolgok!
@armando_otchoa: ismét tanultam valamit, és ígérem, jobban oda fogok figyelni a két irányra. DE! nem csak a löttyök körüli "hype"-pal van problémám. ÉS hidd el nekem, hogy a CINK-es cikk tényleg szar volt, ezért egy rendes bulvárból repülne a csávó (meg se jelenhetne), de gondolom a flekkdíja nálad egy jobb sörre sem elég és az elvárásokat is ehhez igazítják.
@lilakutyak: nyilván jobban ismered a nemzetközi trendeket és ez így van rendjén, mivel engem valóban nem érdekel elméleti szinten, hogy miért az IPA a "niche"! JA! És sajnos messze nem ez volt az ősz legolvasottabb posztja és ez valóban (mint a sörforradalom elkötelezett hívét) őszintén elszomorítja, mert némileg jelzi az, hogy akiket a kérdés tényleg érdekel, elférnének Kiss Tamás kocsmájában a hátsó helyiségben!

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2013.12.04. 09:00:32

@Árpa Jankó: "elférnének Kiss Tamás kocsmájában a hátsó helyiségben! " - sajnos.

De ha belegondolsz, a magyar punkmozgalom is úgy indult, hogy valakik látták a kifejlődött szcénát nyugaton, aztán kedvük támadt hülyéskedni, aztánnéhányan komolyan vették, és ugyan még mindig nem a Picsa meg a Prosectura tölti meg a zenecsatornákat, sőt a magyar punkbandáknak ez a hobby és a jövedelemkiegészítés határán mozog, de azért sikerült valamelyest magyarítani (pl. a kapitalizmusban élő punkok véletlen se rúgnának bele a kommunistákba:)), és a megfleelő helyen köszöni szépen, él és virágzik. (A punk helyére beírhatsz bármit, ami nyugaton alakult ki '45 és '89 között. A rendszerváltás utániakat már tudatos, profitorientált marketing vezette be.)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.12.07. 00:00:02

@Impavidus Mortalium: "Talán azért, mert viszonylag jó áron viszonylag könnyen elérhetőek jó minőségű külföldi pils sörök."

Nem is tudom. OK, van Pilsner Urquell, az tényleg olcsó, mert a Dreher forgalmazza. Van Wernesgrüner meg Radeberger, de az már nem annyira olcsó. Ezen kívül mi van?

Ha kiterjesztjük a keresést mindenféle világos lagerre, akkor se érzem olyan jónak a helyzetet. A legtöbb elérhető lagert itthon főzik a multik, esetleg némelyiket a szomszédban, de azok se feltétlenül jobbak...

A cseheknél a kis főzdék is nyomatják az alap cseh tipusokat, minden más felsőerjesztésű és egyéb úri huncutság csak azután jön. Persze tudom Csehország más liga...

@Árpa Jankó: "akiket a kérdés tényleg érdekel, elférnének Kiss Tamás kocsmájában a hátsó helyiségben! " Ez mondjuk valószínűleg kis túlzás, de az biztos, hogy igazából nálunk nem sörforradalom van, hanem sörjakobinus mozgalom... ;-)
süti beállítások módosítása