Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Aratási sör
2013. október 03. írta: Árpa Jankó

Aratási sör

aratás.jpg

A saisonról szóló elmélkedésről jutott eszembe, hogy az aratási sörnek Németországban is szép hagyománya van. A Harz-hegység nagy uradalmaiban is főztek a középkorban egy igen könnyű sört, elsősorban a kaszálók, marokszedők, kévekötők részére.

Néhány nappal az aratás megkezdése előtt az árpát nagy fa erjesztőkádba áztatták be, majd amikor megduzzadt, és a felszínre jött, nedves zsákokba rakták, így hamar csírázni kezdett. Ezután a földön kiterítették és gyorsan megszárították. Sok házban még malátázó rácslap is volt, így az erre terített magok szellőzni is tudtak. Utána az árpát malomban megtörették, nagy rézedényben, megfelelő mennyiségű vízzel felöntve, élesztő és komló hozzáadásával két órán át főzték. Lassan lehűtötték, fahordókba töltve hideg pincében tárolták, és nyolc nap után már lehetett fogyasztani. A sört 30–40 literes kannákban szállították a mezőkre. Az aratók 3–4 literes ivóedényből, egymás után ittak belőle. Enyhén savanykás ízű, nagyon alacsony alkoholtartalmú, a szomjat nagyszerűen oltó sör volt. A test nedvességveszteségét pótolták vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr275548623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása