Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Britannia szórakozik
2013. augusztus 20. írta: Árpa Jankó

Britannia szórakozik

bunyó.jpgA vendégek a jövőben is összetörhetik egymást a brit kocsmákban, de söröskriglijeiket nem. A törhetetlen korsót a brit kormány belügyminisztere, mutatta be a sajtónak. Az illetékesek szerint a találmány révén a szigetország egészségügyi kasszája milliárdokat takaríthat meg. Évente 87 ezer, törött üveggel súlyosbított kocsmai verekedés tör ki a brit ivókban, ami a résztvevők közül sokakat kórházba juttat.

„Borzalmas sérüléseket okoz az üveg. Remélem, hogy az újdonság véget vet az ilyen verekedéseknek” – mondta a miniszter, aki a korsóknak két prototípusát tárta a nyilvánosság elé. Az egyik típus fala gyantaréteggel megerősített, a másik pedig az autók szélvédőjéhez hasonló technológiával készül. Mindkettőt nehéz eltörni, de ha mégis sikerül, szúró-vágó fegyvernek alkalmatlanok, mert a szilánkok nem hasadnak le, az egész korsó egyben marad, csak repedezetten. A kocsmáknak nem lesz kötelező a korsók bevezetése. Az újdonság tartósságát, biztonságos voltát még tesztelik.

A statisztikák szerint Nagy-Britanniában az erőszakos cselekmények fele alkoholhoz kötődik, aki pedig kocsmában vagy annak közelében van, ötször nagyobb eséllyel keveredhet verekedésbe. A korsótörés problémájával már jó ideje foglalkoznak a szigetországban, felmerült a műanyagkorsó is, ám a vendégek ki nem állhatták, mert meleg, az üveg viszont kellemes tapintású, mert hűvös – magyarázta a biztonsági korsók egyik fejlesztője. Az új üvegkorsóknak a biztonságon túl az is előnyük, hogy tovább tartják hidegen a sört.

Még egy szórakoztató hír a közelmúltból: „Pénzbüntetésre ítélték Eric Joyce brit munkáspárti képviselőt, aki megverte négy képviselőtársát a parlament bárjában. A rendőrségi beszámolók szerint amikor kiérkeztek, a képviselő hangosan énekelt, és arról próbálta meggyőzni őket, hogy túl sok konzervatív képviselő van a házban.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr335468724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása