Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Toka-torna
2011. november 21. írta: Árpa Jankó

Toka-torna

„Magánkuncsaftjaim is akadtak, akikkel a masszírozáson kívül alak és arcformáló gyakorlatokat is tartottunk, habár az arcformáló gyakorlatok nem jók semmire. Az egyetlen hatásos gyakorlat a faszszopás. Nem tréfálok, páratlanul hatékony módszer a toka eltüntetésére. Agnes Beerbaum például az én közreműködésemmel bámulatos haladást ért el e téren.”

Az idézet írójának hiteléhez nem férhet kétség, hiszen állt, vagy fene tudja milyen pózt választott, a fasz mindkét végén. Így aztán igazán autentikus a véleménye. Ennyi segítség után, gondolom már is rá is jöttek, melyik híres amerikai szerző művéből idéztünk.

A fotó a www.fortepan.hu oldalon jelent meg, a bejegyzés témájához semmi köze, mert a toka-torna végzéséhez nem kell motorra pattanni, de még konditerembe sem kell bérletet váltani, sőt még le sem kell vetkőzni!

P.S. Öreg vagyok, rájöttem ismét. Manapság már csak a melegek tartják számon Truman Capote-t, ők adták közre legjobb életrajzát is. Lám-lám így múlik el a világ dicsősége, gyerekeink már nem olvassák a Hidegvérrel-t, hiszen ha meg akarják ismerni az életet, ott van nekik a ValóVilág. A luxuskivitel pedig végérvényesen álom marad...

Capote 59 évesen, 1984. augusztus 25-én halt meg Los Angelesben. A halottkém jelentése szerint halálát májbetegség, visszérgyulladás és részegség okozta.



A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr413399895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.11.21. 16:25:59

Nyilván mindenki tudja, hogy a szerző Truman Capote. Ilyen könnyű kérdést még a Legyen Ön is milliomosban sem tesznek fel. Mindenesetre amióta olvastam, már nem csak a nők mellét és seggét figyelem!

Gérard Duchemin 2011.11.21. 16:50:14

@Árpa Jankó: Én nem tudtam, és még mindig fogalmam sincs, ki a fene az a Truman Capote.

traktakoma 2011.11.21. 17:25:33

@traktakoma: Toka torna Guinness rekord kísérletre gondoltam, a siker garantált lenne!

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.11.21. 19:23:59

@Pável: Kovi nem ihletett meg. Egyébként is tokája van!

Gérard Duchemin 2011.11.22. 10:52:39

@Pável: Olyan tahó nincs, akit Kovi megihlet.

Gérard Duchemin 2011.11.22. 11:36:44

@Pável: Már hogy mit is köszöntek nekem, és kik? Te és Árpa Jankó? És mit? ;-)

Gérard Duchemin 2011.11.22. 11:38:02

@Pável: De egy bizonyos. Árpa Jankót Kovi nem ihlette meg. Gondolom téged sem. Akkor miért is baj, hogy tahónak neveztem azt, akit megihlet? :-)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.11.22. 11:47:19

@Gérard Duchemin: minden kommented egy kincs. Ezért vagyunk hálásak. (Serteperte helyett is megköszöntem, ő bizonyára szóhoz sem jutott a meghatódottságtól.)

Gérard Duchemin 2011.11.22. 14:59:29

@Pável:
Képzeld, nem fogod elhinni: egy szavadat sem hiszem!

Ogreface 2011.11.22. 15:30:49

Egyszóval, ha igazán jót akar magának, akkor tokás nővel ne kezdjen az ember...

Ogreface 2011.11.22. 15:37:19

Pável, Düsi! Mi mehetett végig a Brnói kiránduláson köztetek! Tuti, hogy Ti vagytok az újkori Hacsek és Sajó!

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.11.23. 01:18:38

@Ogreface: Szívvel-lélekkel szopatják egymást! :)))

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.11.23. 07:37:31

@Ogreface: Ez a Muppet-Show már 2 éve tart. Csak a két "öreg" Topi medve helyett egymást szívatják a páholyban...
:o]

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.11.23. 10:57:42

@Ogreface: @Árpa Jankó: hááát... nem én mentem be a Svejk étternme egy utcán vásárolt hotdoggal, majd gyűrtem a zsebembe :P Sőt, akkor nem is én szólta rá. Lehet, hogy ha összezárnának vele, megváltozna a véleményetek?

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.11.24. 15:41:30

@Pável: Ez a történet a hotdoggal gyönyörű, ha megírod helye van a Sertepertén.
@pif: A két öreg fasz a Muppet show-ból nekem is eszembe jutott...
@zotyer: Capote történetei mindig jók!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.11.24. 15:49:40

ezek szerint keressük Tokahontast? :)
be kell mondani hangosba

Impavidus Mortalium 2013.11.29. 11:20:12

Nem tudom, de nekem Capote nem mint irodalmi nagyság, hanem egyszerűen egy gátlástalan, nem szimpatikus jellemű pederaszta van képben.

Az álom luxuskivitelben a filmnek köszönheti ismertségét, igazából maga az írás nem kiemelkedő, ahogyan maga Capote is egy középszerű író, aki a botrányai miatt kapott ismertséget és nagyban köszönheti a Hidegvérrel sikerét Harper Leenek aki szerkesztette és instruálta, a kutatásokban segítette a könyv megírását. Igazából Lee-nek köszönhető inkább a könyv mint Capote-nak.

Ennyit a két kiemelt alkotásról, a többi ami nem kapott szakmai és szakértő támogatást megmaradt a botránymarketingek ellenére is középszerű kategóriában, ahová Capote való, mint író szerintem.
Ha nem lett volna egy exhibicionista pederaszta, akkor nagyjából senki sem ismerné... még a melegek sem.

De ez nagyon régi receopt, ha foglalkoznak veled, még ha botrányok miatt is, akkor ismert vagy, ha meleg vagy, akkor művész vagy. Ha meg tudod magyarázni a disznószarról annak nagyszerűségét, újszerűségét, gondolatébresztő filozófiáját, akkor úttörő vagy, akinek pedig a büdős jut róla eszébe, az földhözragadt ostoba barom, aki nem érti meg a magas szintű művészi látásmódot.

Én ismerek olyan sikeres képzőművészt aki elbaszta a szobrot, (láttam az eredeti terveit, skicceit, szóval nem bekamuzta, hogy nem ilyennek szánta) majd bevitte és lezsűriztette, kiállították, majd ötvenszeres áron elkelt az "újszerű szemléletmódot képviselő interpretáció" olyan áron, amiről még csak álmodni sem mert.
Az ő megfogalmazásában; A művész az, aki felismeri miként tud pénzt csinálni a szarból mások ostoba önteltségére alapozva. A művészi alkotás az, amit ezeknek az ostoba öntelt embereknek eladsz.
Ők terjesztik majd a híred, hogy mekkora művész vagy, azért hogy igazolják saját nagyszerűségüket azzal a rakás szarral kapcsolatban, amiért fizettek.

Mellékesen megjegyzem, felvett egy langyi attitűdöt magára és most már nem csak a művészetét, hanem a lelkét is tisztelik, már nem paraszt, ha lusta elmenni sörért, és mással hozatja ki, hanem elvarázsolt, ahogyan röhögve megfogalmazta.
süti beállítások módosítása