Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hűség a márkához?
2011. február 02. írta: Árpa Jankó

Hűség a márkához?

A hazai sörivók többsége égre-földre esküdözik kedvenc márkája védelmében és egészen bizonyos, hogy behunyt szemmel, álmából ébresztve ezer közül is felismeri. Most egy kísérlet bebizonyította, hogy ez a ragaszkodás elsősorban érzelmi alapú.

A vizsgálat során a sörivóknak négy itthon gyártott, hasonló alkoholtartalmú, kommersz világos sör közül kellett kiválasztaniuk a kedvencüket. A vizsgálatban résztvevők közül mindössze  negyven százalék ismerte fel teljes bizonyossággal – mindkét próbaivás során – az általa favorizált sört.

A márkák felismerése – a teszt során valamennyi kóstolt sört meg kellett nevezni – még rosszabb eredménnyel ért véget. A sörivók itt mindössze minden ötödik esetben tippeltek helyesen. A vizsgálat arra is választ adott, hogy a sör felismerésének valószínűsége a 10 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékletre hűtött sör esetében még kisebb.

Ha viszont a felmérés eredményei igazak, akkor vajon miért ragaszkodik a sörivók többsége a saját márkához?

(Az illusztrációért köszönet Kovács Andrásnak, a Magyarországi Sörcikkgyűjtők Egyesülete elnökének!)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr552633975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

traktakoma 2011.02.03. 09:36:25

Pedig a magyar sörök között nem is nehéz különbséget tenni. Csak a kukorica vagy a rizs karakterét kell felismerni.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.02.04. 15:25:19

Ezt mondjuk a Coca-cola Pepsi-cola viszonylatban is megcsinálták, és hasonló eredmény jött ki. De azok legalább kólának jók...

brumifiu 2011.02.05. 14:23:08

Gyerekek az a tanulság , hogy nem kell magyar gyártású sört inni . A demokrácia végnapjaiban még annyi jó cseh , német , hogy csak a nekem kedveseket említsem, lehet kapni , hogy felsorolni is nehéz. Használjuk ki ezt a pár hónapot , utána úgyis Viktor sört vagy Lóbányia ökörhugyot lehet majd kapi , ha kivárod a söröd akarom mondani a sorod.
süti beállítások módosítása