Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörpatika
2010. május 20. írta: Árpa Jankó

Sörpatika

Ír tudósok 1954-1973 között vizsgálták a sörgyári munkások – aki köztudottan rendszeres sörfogyasztók – halálozási okait. Az első, amit megállapítottak, hogy a sörgyári munkások tovább élnek az átlagnál. Hogy ez a sörnek is köszönhető egy Dániában végzett vizsgálat is alátámasztotta.

Azt azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy a sör is csak kis mennyiségben fejti ki áldásos hatásait, túlzott fogyasztása, nemhogy egészséges, de káros a szervezetre.

Aki kiegyensúlyozott, elégedett és nyugodt, ritkán betegszik meg. Egyes vélemények szerint valamennyi betegség lelki eredetű, és a kór pontosan utal arra, hogy milyen lelki sérülés következménye a test betegsége. Az alkohol mindig erősíti azt az állapotot melyben fogyasztottuk. Ezért súlyosbíthatja a lelki problémákat és fokozhatja tüneteinket.
 
Ugyanakkor elmondható, hogy a kiegyensúlyozott ember kedélyét a mértéletesen fogyasztott alkohol csak tovább javítja. Thomas Mann így ír erről: „A vacsorához naponta megiszom egy pohár sört, mely segít nekem kikapcsolódnom és biztosítja esti nyugalmamat.”
A sör nyugtató hatását elsősorban a komló lupulin tartalmának köszönheti, mely nyugtatólag hat az idegekre és segíti az izmok ellazulását. A sör alacsony alkoholtartalma ideális módon egészíti ki a komló hatását, javítja a hangulatot és a kapcsolatteremtő képességet.
A sör a szellemi kapacitást is fokozza, ezt bizonyította egy amerikai kutatás. Ennek keretében 3800 férfi ikerpárt figyeltek meg 20 éven keresztül. Azoknak, akik naponta egy-két pohár sört fogyasztottak, az IQ-tesztje szignifikánsan jobb volt, mint testvéreiké, akik ennél több vagy kevesebb sört ittak.

A bejegyzés trackback címe:

https://serteperte.blog.hu/api/trackback/id/tr412016947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.20. 09:28:24

akkor a törzsvásárlóim mind Menza tagok :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.05.20. 23:41:56

@Mantlesorrow: Ha megöregszünk, majd műanyag éthordóban visszük Tőled a csapolt Andechsert a nyugdíjas otthonba
:o]

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.21. 10:50:58

@pif: és onnan szívószállal fogyasztjátok :)

Serpocak 2010.05.31. 11:45:21

Receptre is felírnak sört, vagy csak a természetgyógyászok hisznek benne?
süti beállítások módosítása